Tőkés László védelmet kért maga és a közössége számára

Tőkés László európai parlamenti képviselő ismét védelmet kért Magyarországtól és a nemzetközi közösségtől maga és az erdélyi magyar közösség számára egy hétfői nagyváradi sajtótájékoztatón.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöki tisztségét betöltő politikus kijelentette: immár az antiszemitizmushoz és a cigányellenességhez fogható méreteket ölt a magyarellenesség, melynek „kimeríthetetlen forrásai vannak Romániában”. Példaként a székely szabadság napja marosvásárhelyi tiltakozásán részt vevőknek kirótt bírságokat, a székely szimbólumok elleni folyamatos zaklatásokat, és a székelyföldi városok polgármesterei ellen indított ügyészségi eljárásokat említette.

A „magyarellenesség tiszta eseteiként” vette azonban számba azt is, hogy a bukaresti törvényszék elutasította a kártérítési keresetét a Securitate kommunista politikai rendőrség volt tisztjeivel szemben, akik hazaárulónak és kémnek nevezték egy tévéadásban.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »