Zsugorodik az építőipar teljesítménye az EU-ban

Mind az Európai Unió egészében, mind az euróövezetben csökkent májusban az építőipar termelése – közölte kedden az Eurostat. Az unió statisztikai hivatalának szezonálisan kiigazított adatai szerint az EU28 tagállamában májusban 0,7 százalékkal, az eurózónában pedig 0,5 százalékkal csökkent a termelés az előző hónaphoz képest. Éves összevetésben 1,1 százalékkal, illetve 0,8 százalékkal zsugorodott az építőipar teljesítménye.

Áprilisban az euróövezet 19 országában 0,3 százalékkal visszaesett, az unió egészében viszont 0,6 százalékkal emelkedett az építőipar kibocsátása márciushoz viszonyítva. Nyolc országból nem érkeztek adatok.

Havi összevetésben májusban a legnagyobb mértékben, 3,6 százalékkal Olaszországban hanyatlott az építőipari termelés, majd Románia (mínusz 3 százalék) és Nagy-Britannia (mínusz 2,3 százalék) következik.

A legnagyobb növekedést Svédországban (3,4 százalék), Csehországban (2,8 százalék) és Szlovéniában (2,6 százalék) regisztrálták. Magyarországon az Eurostat kimutatása szerint 0,9 százalékkal emelkedett a termelés.

Tavaly májushoz képest a legnagyobb mértékben, 26,6 százalékkal Magyarországon esett vissza az építőipar termelése. Szlovéniából 21,2 százalékos, Lengyelországból pedig 13,8 százalékos csökkenést jelentettek. Ugyanakkor Svédországban 14,4 százalékkal, Romániában 7,5 százalékkal és Spanyolországban 3,1 százalékkal nőtt a termelés.

Az előző hónaphoz viszonyítva viszont a KSH jelentése szerint 0,8 százalékkal emelkedett az építőipar teljesítménye májusban.

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »