Lassan fogynak a jegyek az olimpiára, jönnek a kedvezmények

Annyira lassan fogynak a jegyek a riói olimpiára, hogy a szervezők mostantól az eddig csak a brazil állampolgárokat megillető kedvezményes áron árusítják a belépőket és a 20%-os szervizdíjat is eltörölték, így már bárki olcsón hozzájuthat jegyekhez az olimpia hivatalos oldalán.

A jegyek tervezettnél lassabb fogyásához hozzájárult az országra manapság jellemző politikai és gazdasági bizonytalanság, a zikavírus sem tett jót az eladásoknak, illetve míg más helyszíneken általában a helyiek jelentős vásárlóerőt képviselnek, Brazíliában egyszerűen nincs pénzük arra, hogy az olimpiai játékokon töltsék el szabadidejüket.

olimpia

A 6,1 millió rendelkezésre álló jegyből eddig 4,4 milliót értékesítettek, ami a 72%-os arányt tekintve is elég gyenge adat két héttel az esemén kezdete előtt, de ha a 2012-es londoni olimpia számait vesszük összehasonlítási alapul, akkor látszik igazán a különbség: Londonban közel 11 millió jegy kelt el a felkínált 11,3 millió darabból.

A nyitóünnepségre és az úszóeseményekre ugyan már elfogytak a jegyek, a záróünnepségre azonban a jelenlegi brazil reál / amerikai dollár árfolyamok mellett már 61 dollárért is bejuthatnak az érdeklődők és például az atlétikai események árképzése sem tűnik elrugaszkodottnak az esemény súlyához képest, itt 31 és 367 dollár között szóródnak az árak.

Forrás: Marketwatch

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »