Törökország: Isztambulban razziáztak, 120 elfogatóparancs

Negyvennégy cégnél rajtaütéseket hajtott végre kedden Isztambulban a török rendőrség, amely egyúttal 120 cégvezető ellen elfogatóparancsot adott ki a július 15-i katonai puccskísérletet követő tisztogatások keretében – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

Ankara az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen török hitszónokot és az általa kiépített „párhuzamos államot” nevezte meg az erőszakos hatalomátvételi kísérlet fő felelősének.

A gyanú szerint a vállalatok pénzügyi támogatást nyújtottak a Gülen-hálózatnak, ugyanakkor a beszámoló egyik cég, illetve cégvezető nevét sem közölte.

Ezzel egy időben a hatóságok átkutatták a török metropolisz ázsiai oldalán található igazságügyi palota irodáit, és elfogatóparancsot adtak ki az intézmény 83 igazságügyi alkalmazottja ellen.

A júliusi incidenssel összefüggésben eddig mintegy 26 ezer személyt állítottak elő országszerte. Továbbá 10 nap őrizet után előzetes letartóztatásba helyezték a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) egyik korábbi képviselőjét, Aydin Biyiklioglut is.

Törökországban az őrizetbe vételek lehetséges időtartamát egy július végi törvényerejű rendelet értelmében 4 napról 30 napra emelték.

Forrás: MTI

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »