Egy napig bírta az oroszok ellen az Iszlám Állam

Vasárnap hajnalban kivonultak Palmürából az Iszlám Állam dzsihadistái, akik az orosz légierő könyörtelen támadásai miatt alig egy napig tudták tartani a Szíria középső részén fekvő történelmi várost – jelentette a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja nevű aktivistahálózat.

„Az orosz légierő könyörtelen éjszakai csapásai miatt az IÁ arra kényszerült, hogy mindössze néhány óra után hajnalban kivonuljon a városból” – mondta el a civil szervezet igazgatója, Rami Abdel Rahman. A dzsihadisták jelentős emberveszteségeket szenvedtek – tette hozzá.

Az Iszlám Állam szélsőségesei 2015 májusában foglalták el először Palmürát, ahonnan csak idén márciusban sikerült kifüstölnie őket a kormányerőknek az oroszok légi támogatásával. Az IÁ ezalatt számos olyan egyedülálló, nagyjából 2 ezer éves ókori műemléket megsemmisített, amelyek az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) világörökségi listáján szerepeltek.

A szélsőségesek a hét csütörtökön újabb offenzívát indítottak a gázmezők közelsége miatt stratégiai jelentőséggel bíró város megszerzéséért, amelynek nagy részét szombatra el is foglalták, a siker azonban nem tartott sokáig.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

 

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »