Törökország is fegyverkezik

Orosz Sz-400-as Triumf típusú légvédelmi rakétarendszerek törökországi szállításáról tárgyalt a múlt héten Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök – közölte szerdán az Izvesztyija című, a Kremlhez közelálló napilap.

Az értesülést a lapnak Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő és Szergej Sojgu védelmi miniszter is megerősíttette. „A felek érdekeltek, és folytatni fogják a tárgyalásokat” – mondta Peszkov.

Szergej Csemezov, a fejlett technológiájú termékek exportjára szakosodott Rosztyeh állami vállalat vezérigazgatója kedden kijelentette, hogy Törökország hitelt kíván felvenni Oroszországtól orosz fegyverek, egyebek között a legkorszerűbb légvédelmi rakétarendszerek beszerzéséhez. Csemezov februárban közölte, hogy Ankara érdeklődik az Sz-400-as iránt, és a felek tárgyalnak a lehetséges szállításról.

Az Sz-400-as első külföldi vásárlója Kína volt, sajtóértesülések szerint mintegy 3 milliárd dollárért rendelt belőle 2015-ben. 2016-ban Indiával írt alá kormányközi megállapodást Oroszország a rakétarendszerek szállításáról.

Cikkeink a témában:
Irán hadrendbe állította az orosz légvédelmi rendszert
Erdogan az Oroszország elleni szankciók eltörlését szorgalmazza

Forrás: MTI

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »