Ankara: Meg akarjuk oldani a törökök vízummentességét

Ankara meg akarja oldani a török állampolgárok schengeni vízummentességének ügyét, amelynek lehetőségét a Törökország és az Európai Unió (EU) között tavaly március 18-án aláírt menekültügyi megállapodás rögzített – jelentette ki Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter csütörtökön a dél-törökországi Antalyában.

Az Anadolu török állami hírügynökség közlése szerint a tárcavezető kifejtette: Törökország a végrehajtó elnöki rendszer bevezetéséről döntő április 16-ai népszavazást követően be fogja nyújtani Brüsszelnek a vízumliberalizációra vonatkozó utolsó javaslatát.

Meg kell kapnunk a vízummentességet – hangoztatta a politikus. Mint fogalmazott: Ankara tárgyalóképes fél. Az EU sok országgal szemben egyeztetések nélkül törölte el a schengeni vízumkötelezettséget – emelte ki Cavusoglu Grúziát hozva fel példaként, amely a feltételek teljesítése után egy évvel kapott vízummentességet. Ezt Törökország is megérdemli – nyomatékosította.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A török-uniós egyezmény értelmében Ankarának 72 kritériumnak kellett volna eleget tennie a vízumliberalizáció elnyeréséhez. Törökország a feltételek túlnyomó többségét teljesítette, de a legfőbb kritériumot, a Brüsszel szerint túl tágan értelmezett török törvény enyhítését kizárta. A jogszabály nemcsak a merénylőket és a terrorszervezetek tagjait, hanem azok közvetett támogatóit is bünteti.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »