Washington mégsem lép ki a NAFTA-ból

Washington egyelőre marad az Egyesült Államokat, Kanadát és Mexikót tömörítő Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményben (NAFTA) – közölte az amerikai elnök, amikor telefonbeszélgetést folytatott a másik két érintett ország vezetőjével.

A csütörtök hajnali bejelentés némi meglepetést okozott, mivel alig néhány órával korábban több kormányzati forrás épp az ellenkezőjéről beszélt.

A mexikói államfővel és a kanadai kormányfővel lezajlott megbeszélés után a Fehér Ház azt közölte, hogy „a felek megállapodtak a NAFTA valamennyi fél javát szolgáló újratárgyalásáról.” Az amerikai elnök mindkét telefonbeszélgetésben kifejtette, hogy „a végeredmény mindhárom országot erősebbé és jobbá teszi”.

A Fehér Ház bejelentését – azzal szinte egy időben – a mexikói elnöki hivatal és a kanadai miniszterelnöki iroda is megerősítette.

A Trump-adminisztráció a múlt hónapban már a kongresszus elé terjesztette az 1992-ben aláírt és két évvel később életbe lépett NAFTA újratárgyalásának tervezetét. Ez azonban részleteket nem tartalmazott, csak a fő irányvonalakat vázolta fel.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI/AP/TASZSZ

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »