A venezuelai ellenzék továbbra is ellenáll

A Demokratikus Egység Kerekasztala (MUD) nevű venezuelai ellenzéki tömörülés hivatalosan is elutasította Nicolás Maduro elnök alkotmánymódosításra vonatkozó terveit.

„Nem vehetünk részt egy csalárd folyamatban” – hangsúlyozta Henrique Capriles ellenzéki vezető egy vasárnapi sajtótájékoztatón. „Van egy alkotmányunk, és a kormány nem helyezheti azt erőszakkal hatályon kívül.”

Korábban már a venezuelai ellenzék számos vezéralakja elítélte Maduro kezdeményezését, de a MUD most hivatalosan is visszautasította a tervezett változtatásokat. Capriles azt is kijelentette, hogy az ellenzék nem képviselteti magát az alkotmánymódosításról szóló hétfői találkozón az elnöki palotában. Ehelyett az oktatási minisztériumhoz vonulnak, ahol ismertetik híveikkel állásfoglalásukat.

Megfigyelők attól tartanak, hogy az ellenzék távolmaradása miatt Maduro kénye-kedve szerint változtathat az alaptörvényen. A venezuelai elnök vasárnap elmondta: az ellenzék „fegyveres lázadására” csak az alkotmányozó nemzetgyűlés összehívásával tud hatékony választ adni.

Maduro a múlt hétfőn vetette fel először az alkotmányozó nemzetgyűlés összehívásának ötletét. Az 500 fősre tervezett gyűlés tagjainak nagy része vélhetőleg az elnök hívei közül kerül majd ki.

Április eleje óta szinte mindennaposak a tüntetések Venezuelában, a biztonsági erők és a tüntetők közötti összecsapásokban eddig legalább 36-an vesztették életüket, a sebesültek száma több száz.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/APA

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »