Szigorítják az EU készpénzforgalomra vonatkozó szabályozását

A terrorizmus-finanszírozás, a pénzmosás, az adókijátszás és más bűncselekmények megelőzése érdekében az Európai Unió rendeletet fogadott el az unió területére belépő, illetve azt elhagyó készpénz ellenőrzésének javítására – közölte az uniós tanács kedden.

A tájékoztatás szerint az EU tagországainak gazdasági és pénzügyminisztereiből álló tanácsa által elfogadott új rendelet kibővíti a készpénz fogalmát. A továbbiakban abba nem csak a bankjegyek tartoznak bele, hanem egyéb eszközök és könnyen készpénzzé tehető áruk is, például a csekkek, az utazási csekkek, az arany és az előre fizetett (prepaid) bankkártya. Emellett a rendelkezések hatályát kiterjeszti a postán, teherszállítás keretében vagy futárszolgálattal feladott készpénzre is.

Az új jogszabály értelmében az unió területére belépő, illetve azt elhagyó minden utasnak, aki legalább 10 ezer euró értékben készpénzt tart magánál, be kell jelentenie azt a vámhatóságoknak. A bejelentés attól függetlenül kötelező lesz, hogy az utazók a készpénzt maguknál, a poggyászukban, illetve közlekedési eszközükben tartják-e. A hatóságok kérésére az utazóknak a készpénzt ellenőrzés céljából be kell mutatniuk.

Az egyéb módon feladott, úgynevezett kísérő nélküli készpénz esetében az illetékes hatóságok felszólíthatják a feladót, illetve a címzettet, hogy tegyen adatszolgáltatási nyilatkozatot. A hatóságok ellenőrizhetik majd az olyan szállítmányokat, csomagokat és közlekedési eszközöket, amelyek kísérő nélküli készpénzt tartalmazhatnak.

A rendelet értelmében a tagállamok információt fognak cserélni egymással azokban az esetekben, amikor a jelek szerint a készpénz olyan bűncselekményhez kapcsolódik, amely sértheti az unió pénzügyi érdekeit. Ezeket az információkat az Európai Bizottságnak is továbbítják majd.

Az új rendelet nem tiltja, hogy a tagállamok a nemzeti jogszabályaikban az unión belüli készpénzforgalom további nemzeti ellenőrzését írják elő, feltéve, hogy ezek az ellenőrzések nem sértik az EU alapvető szabadságjogait.

Forrás: MTI

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »