Nem mindenki aggódik az olasz költségvetési politika miatt

Johannes Beermann, a Deutsche Bundesbank igazgatótanácsának tagja szerint az olasz költségvetési politika nem veszélyezteti az eurót.

Véleményét azt követően fogalmazta meg, hogy az új olasz kormány elődjénél lényegesen nagyobb költségvetési hiánycélt tűzött ki az elkövetkező három évre, és ezzel konfrontációs pályára helyezkedett az Európai Bizottsággal, nyugtalanságot okozva egyúttal a pénzügyi befektetők körében.

„Semmilyen krízis-forgatókönyvre nem kell számítani” – szögezte le Johannes Beermann hétfőn Frankfurtban. „A templomtorony a nap végén is ott lesz a faluban” – fogalmazott.

Luigi Di Maio olasz miniszterelnök-helyettes az olasz Canale 5 tévécsatornának vasárnap adott interjúban kijelentette, hogy Olaszország nem lép ki az euróövezetből. „Ilyen veszély nem áll fenn, és szándék sincs erre, miután a legutóbbi választásokon a választók nem adtak rá felhatalmazást” – mondta, hangsúlyozva, hogy az euróövezeti kilépésről szárnyra kapott hírek csak a pánikkeltést szolgálják az ellenzék részéről.

Az olasz Corriere della Sera lap felmérését idézve rámutatott: az olaszok 61 százaléka támogatja az euróövezeti tagságot.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/APA/Reuters

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »