Lengyelország és Románia aggodalmukat fejezték ki hétfőn a Kercsi-szorosban történtek miatt, mert megítélésük szerint az agresszió és a nemzetközi jog megsértése aláássa az egész térség biztonságát. Kína és Németország óva intett a feszültség fokozásától, és konzultáció útján történő rendezésére szólított fel.
Oroszország megsértette a nemzetközi szabályokat az Ukrajnával szemben tanúsított agresszív magatartásával az Azovi-tengeren – írta vasárnap éjjeli közleményében a lengyel külügyminisztérium. „Teljes erővel elítéljük Oroszország agresszív magatartását, és felszólítjuk az ország vezetését, hogy tartsa tiszteletben a nemzetközi jogot” – tette hozzá a tárca.
A varsói külügyminisztérium szerint a feszültség kiéleződéséért Oroszország tehető felelőssé, amely „következetesen megsérti a nemzetközi jog legalapvetőbb pontjait, valamint Ukrajna területi egységét és szuverenitását”.
„A Krím félsziget illegális megszállását követően a Donyec-medencében zajló konfliktus szításával, illetve a Kercsi-híd Kijev beleegyezése nélküli megépítésével Oroszország megsértette a hajózás szabadságát” – mutatott rá a tárca.
Kercsi-szoros, 2018. november 26.
A Kercsi-híd a Fekete-tengert és az Azovi-tengert összekötő Kercsi-szoros közelében 2018. november 26-án. Petro Porosenko ukrán elnök az éjjel 60 napos hadiállapot bevezetését javasolta a Kercsi-szorosnál történt orosz agresszió miatt.
MTI/AP
Románia ugyanezen az állásponton van
A román külügyminisztérium „mélységes aggodalmát” fejezte ki hétfőn az Azovi-tengeren, illetve a Kercsi-szorosban történtek miatt, és úgy ítéli meg, hogy az „agresszió” és a nemzetközi jog megsértése aláássa az egész térség biztonságát.
A tárca Twitteren közzétett állásfoglalása csak utal arra, hogy Oroszországot tartja felelősnek az incidensért. A bukaresti külügy ugyanis az eset kapcsán azt hangsúlyozta, hogy Románia határozottan kiáll Ukrajna területi épsége és szuverenitása, illetve azon joga mellett, hogy „nemzetközi vizeit” használhassa.
A bukaresti külügyminisztérium aggodalmát a média is osztja: a román hírtelevíziók vezető témája volt hétfőn a Bukaresttől 800 kilométernyire lévő Kercsi-szorosban történt orosz-ukrán tengeri incidens, amelyet a Fekete-tenger egész térségét fenyegető biztonsági kockázatnak tartanak.
- Előzmények
Kína és Németország párbeszédre szólított fel
Kína óva intett a feszültség fokozásától a Fekete-tengeren, és az Oroszország és Ukrajna közötti viszály párbeszéd, konzultáció útján történő rendezésére szólított fel hétfőn. Erről Ken Suan külügyi szóvivő nyilatkozott a Kercsi-szorosban történt incidenssel kapcsolatban a TASZSZ orosz hírügynökségnek.
Elmondta: Peking arra szólítja fel az érintett feleket, hogy tanúsítsanak visszafogottságot, ne hagyják, hogy a helyzet elmérgesedjen, párbeszéd és konzultációk útján jussanak konszenzusra.
Heiko Maas német külügyminiszter hétfőn felszólította Oroszországot és Ukrajnát a közöttük zajló konfliktus azonnali enyhítésére. Maas hétfői madridi bemutatkozó látogatása előtt német újságíróknak úgy nyilatkozott: „Az Azovi-tengernél tapasztalt fejlemények rendkívül aggasztóak. Nem fogadható el az orosz blokád.”
Hozzátette azt is, hogy mindkét felet fel kell kérni a konfliktus enyhítésére, és abban bízik, hogy ezt a felszólítást továbbiak is követni fogják.
„Ennek a háborúnak, ami a szomszédságunkban zajlik, véget kell vetnünk” – fogalmazott Maas Madridban, és arra figyelmeztetett, hogy a többszörösen áttárgyalt fegyverszünetet be kell végre tartani.
Forrás: MTI/PAP/Reuters/TASZSZ/dpa