Több mint egyéves mélyponton a Brent olajfajta ára

Tavaly szeptember óta legalacsonyabb szintre süllyedt a Brent olajfajta ára pénteken dél körül.

Az északi-tengeri olajfajta hordónkénti ára 68 centtel (1,25 százalékkal) 53,67 dollárra csökkent. Csütörtökön a Brent ára 5,05 százalékkal, 2,89 dollárral esett, az olajfajta jegyzése a hét eleje óta csaknem 10 százalékkal csökkent.

A kőolaj árának lejtmenetét részben az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdai kamatemelése és az a jelzése okozta, hogy jövőre további kamatnövelésekre kerülhet sor. Ez lassíthatja az amerikai gazdasági növekedést és közvetve a világgazdaságét is, ami miatt viszont visszaeshet a kőolaj iránti keresletet.

A Brent ára az októberben beállított idei csúcsáról már több mint 35 százalékkal zuhant.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezetője, Fatih Birol csütörtökön azt mondta, hogy nem számít a kőolaj jelentősebb drágulására, amíg nem mérséklődnek a geopolitikai feszültségek.

Az OPEC és más olajtermelő országok, élükön Oroszországgal, a hónap elején napi 1,2 millió hordós termeléscsökkentésről döntöttek. Az intézkedés azonban csak januárban lép életbe, miközben az olajtermelés rekordszinten  vagy rekord közeli szinten áll az Egyesült Államokban, Oroszországban és Szaúd-Arábiában.

Forrás: MTI/TASZSZ

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »