Németország nagyon jól járt az euró bevezetésével

Az euróövezet tagállamai közül Németország különösen sok előnyre tett szert az euró bevezetéséből, míg Olaszország és Franciaország voltak a nagy vesztesek – áll a freiburgi  Európai Politikai Centrum (CEP) hétfőn közzétett tanulmányában.

A tanulmány szerzői egy meghatározott metodika szerint azt nézték meg, hogy hogyan alakult volna az egyes országok egy főre jutó bruttó nemzeti terméke, ha nem vezették volna be az eurót. A 19 euróövezeti tagállam közül nyolcat vizsgáltak meg.

A tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy Németország 1999 óta az eurónak hála 1,9 ezer milliárd euró „jóléti hatást” élvezett, egyrészt mert a gazdasági válság idején a befektetők biztos menedéknek tekintették az országot, másrészt, mert euró nélkül Németországnak masszívan fel kellett volna értékelnie a márkát, és elviselnie annak súlyos exportromboló hatását.

Ezzel szemben Olaszországnak és Franciaországnak már nem volt lehetősége a leértékelésre, és az elmaradt strukturális reformok mellett ez volt a fő oka annak, hogy „jóléti veszteséget” szenvedtek el. Olaszország esetében ez a veszteség 4,3 ezer milliárd, míg Franciaország esetében 3,6 ezer milliárd euró volt – áll a CEP tanulmányában.

  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: MTI/dpa

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »