Két rakétát lőttek ki a Gázai övezetből Tel-Aviv irányába, válaszul az izraeli légierő mintegy száz célpont ellen intézett légicsapást.
A 13-as kereskedelmi tévécsatorna szakértői szerint az esti órákban két iráni gyártmányú Fadzsr-rakétát indítottak az iszlamista Hamász mozgalom által irányított Gázai övezetből. Az első akkori jelentések még arról szóltak, hogy az izraeli hadsereg Vaskupola légvédelmi rendszerének rakétái a levegőben megsemmisítették azokat. A hadsereg szóvivője azonban a tévének azt nyilatkozta, hogy szemben a korábbi hírekkel, a Vaskupola védelmi rendszer nem lőtt ki ellenrakétákat, de a gázai lövedékek nem okoztak károkat. Ezek után péntekre virradóra következett az újabb bejelentés, amely már ellencsapások indításáról számolt be.
A Gázai övezetből származó források, valamint az izraeli hadsereg illetékesei is megerősítették, hogy nem téves riasztás történt, hanem a 2014-es Erős Szikla hadművelet óta először rakétákat lőttek ki Izrael legsűrűbben lakott, központi részére.
Izrael a Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamászt tekinti felelősnek a történtekért, noha a Hamász és az Iszlám Dzsihád is tagadta a támadást.

Füst száll fel Gáza városában az izraeli légicsapások után 2019. március 15-én. (EPA/MOHAMMED SABER)
Az ellentámadás célpontjai között volt a Hamász tengerparti támaszpontja, föld alatti rakétakészítő üzeme és raktára, egyik kiképzőközpontja és gyakorlópályája. A létesítményekben nem tartózkodtak emberek, mert számítottak az izraeli hadsereg válaszcsapására. A célpontokról az éjjel egykor befejezett, Benjámin Netanjahu miniszterelnök vezetésével tartott rendkívüli értekezleten döntöttek a hadsereg Tel-Aviv-i főhadiszállásán a katonai és polgári vezetők.
A hajnali légicsapások idején a Gázai övezetből rakétákat lőttek a határon fekvő Szderot városra és a környező izraeli településekre, de a Vaskupola védelmi rendszer megsemmisítette azokat.
Forrás: MTI/AFP/TASZSZ/ANSA/Reuters