Az áramszolgáltatás harmincnapos korlátozását jelentette be Nicolás Maduro venezuelai elnök, miután márciusban négy súlyos áramkimaradás nehezítette meg a belpolitikai és gazdasági válság sújtotta ország életét.
Maduro az állami televízióban helyi idő szerint vasárnap jelentette be a kormány tervét az áramellátás szabályozására, amelynek keretében „egyensúlyba hozzák az áramtermelés és -elosztás folyamatát a fogyasztással”. Részleteket erről nem közölt, de a közösségi médiában többen úgy értelmezték szavait, hogy a hatóságok 30 napig korlátozni fogják az energiaellátást.
Beszédében az államfő azzal magyarázta az utóbbi hetek áramkimaradásait, hogy Washington „terrortámadást követett el Venezuela energiaellátó-hálózata ellen”.

Caracas, 2019. március 28.
Motor lámpája világítja meg egy üzlet bejáratát áramszünet idején Caracasban 2019. március 27-én.
MTI/EPA-EFE/Rayner Pena
Jorge Rodríguez kommunikációs miniszter vasárnap közölte: az áramellátás újabb akadozása miatt hétfőn a munkanap délután 2-kor véget ér, a gyerekeknek pedig továbbra sem kell iskolába menniük.
A magát januárban Venezuela ideiglenes elnökévé kikiáltó Juan Guaidó ellenzéki vezető szerint nem amerikai összeesküvés, hanem forráshiány és a hanyag karbantartás okozza az áramkimaradásokat.
Venezuela eddigi legsúlyosabb áramkimaradása március 7-én kezdődött: szinte az egész ország sötétségbe borult öt napra, részlegesen bezártak az iskolák és az állami intézmények, a kórházakban veszélybe került a betegek ellátása. Március 25-én ismét leállt az áramszolgáltatás, és azóta folyamatosan akadozik.
Forrás: MTI/Reuters/dpa/AFP