Kínai céggel gyártana elektromos robogókat a VW

Elektromos városi roller/robogó gyártásában lép együttműködésre a Volkswagen a kínai NIU vállalattal – jelentette be a Volkswagen szóvivője hétfőn.

Az együttműködés pontosabb részleteit és a gyártani tervezett kétkerekű elektromos jármű műszaki paramétereit a szóvivő nem hozta nyilvánosságra, továbbá nem közölte az elektromos roller/robogó piaci bevezetésének tervezett dátumát sem. Korábban azonban a német Welt lap arról számolt be, hogy a felek a NIU tavalyi Genfi Autószalonon bemutatott „Streetmate” modelljének közös gyártásában állapodtak meg.

A NIU Genfben bemutatott elektromos roller/robogójával ülve és állva is lehet közlekedni, maximális sebessége 45 kilométer óránként, hatótávja pedig 35 kilométer. A Volkswagen szintén a Genfi Autószalonon jelentette be, hogy foglalkozik egy 15 kilométeres hatótávú városi roller/robogó gyártásának a terveivel.

Az elektromos robogóval Kínában tavaly elért értékesítési sikerei után a NIU már korábban is jelezte, hogy az európai piacra is be kíván törni gyártmányával.

Az elektromos rollerek és robogók már Európa számos nagyvárosában népszerű közlekedési eszköznek számítanak. Az elektromos rollerek járdán történő használatával szemben ugyanakkor egyre több biztonsági aggály merült fel az utóbbi időben Németországban. A német Szövetségi Tanács (Bundesrat) május közepén szavaz a kis elektromos járművek használatát szabályozó törvénytervezetről.

Forrás: MTI/dpa

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »