Az USA szerint ismét vegyi fegyvert vethettek be Szíriában

Washington azt gyanítja, hogy Damaszkusz vegyi fegyvert vetett be, közleményében az amerikai külügyminisztérium válaszlépéseket ígért.

A State Department (külügyminisztérium) keddi közleményében egy Szíria északnyugati vidékén, május 19-én reggel elkövetett támadást említ, amely során a damaszkuszi kormányerők állítólag klórgázt vetettek be.

„Megismételjük korábbi figyelmeztetésünket: amennyiben az Aszad-rendszer vegyi fegyvereket alkalmaz, az Egyesült Államok és szövetségesei gyors és megfelelő választ adnak” – fogalmazott a kommünikében Morgan Ortagus külügyi szóvivő.

A külügy ugyanakkor leszögezte azt is, hogy egyelőre még információkat gyűjt a vélhetően vegyi fegyverrel elkövetett támadásról.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »