Megerősíthetik az amerikai katonai jelenlétet a Közel-Keleten

Az amerikai kormányzat arról tájékoztatta a kongresszust, hogy 1500 katonát tervez küldeni a Közel-Keletre az Iránnal kialakult feszültség miatt – közölték pénteken nevük elhallgatását kérő amerikai tisztségviselők.

Két forrás szerint a kongresszus tagjait ezekről a tervekről a Fehér Házban tartott csütörtöki találkozó után értesítették, amelyen megvitatták a Pentagon javaslatait a közel-keleti amerikai jelenlét megerősítésére.

A hét elején meg nem nevezett tisztségviselők azt közölték, hogy a Pentagon olyan terveket dolgozott ki, miszerint legfeljebb tízezer fős kiegészítő kontingenst küldene a térségbe. Patrick Shanahan megbízott védelmi miniszter később úgy nyilatkozott, hogy a katonai tervezők nem állapítottak meg számokat.

A Pentagon nem kommentálta az értesüléseket.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AP/Reuters

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »