15 milliárd eurós mentőcsomagot kap a francia légiipar

Franciaország kedden nyilvánosságra hozta a légiipar fellendítésére szánt 15 milliárd eurós támogatási tervét, lévén a koronavírus-válság miatt rengeteg  munkahely került veszélybe, miközben még mindig visszaesőben van a légiközlekedés iránti igény.

A terv magában foglal egy 500 millió euróról induló – de végső célként 1 milliárd eurót kitűző – befektetési alapot, amelynek célja a közepes méretű beszállítók fejlesztésének ösztönzése, valamint 300 millió euró egyéb támogatást az üzemek modernizálásához, az iparágban tevékenykedő alvállalkozók számára.

Az európai ország emellett az elkövetkező három évben 1,5 milliárd eurót fektet be az új, környezetbarát repülési technológiák kutatásának támogatására – ebből az összegből 300 millió eurót már az idén rendelkezésre bocsát a vezetés.

A kormánytagok – köztük Bruno Le Maire gazdasági miniszter – által bemutatott terv továbbá megerősíti a már korábban bejelentett  intézkedéseket, például az exporthitel-garanciákat.

“A tervezet összességében több mint 15 milliárd eurós támogatást, beruházást, kölcsönt és garanciát jelent” – közölte a kormány az általa kiadott nyilatkozatban. A teljes összeg tartalmazza az Air France számára korábban bejelentett 7 milliárd eurós mentőcsomagot, valamint azt, hogy segítségével felgyorsítják a már meglévő Airbus-megrendeléseket.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Reuters

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »