Kitekintő.hu

Változóban az amerikai lakosság összetétele

Az amerikai lakosság összetételének átalakulása nem biztos, hogy előny, és Joe Bidennek sem jó – állítja legújabb elemzésében Patrick Buchanan konzervatív író és publicista, aki korábban három republikánus amerikai elnöknek, Richard Nixonnak, Gerald Fordnak és Ronald Reagannek is a tanácsadója volt.

Elemzésében Buchanan emlékeztet arra, hogy a demokrata párti politikusok amnesztiát és állampolgárságot adnának az illegális bevándorlók már az Egyesült Államokban született gyermekeinek, sőt, amerikai állampolgárságot adnának az illegális bevándorlók jelenleg mintegy 11-22 millióra becsült táborának is. „De vajon ez a sokféleség Amerika legnagyobb ereje lenne?” – tette fel a kérdést az elemző. Majd megválaszolta: „Ezt mondják nekünk”.

Kifejtette, hogy még mielőtt az ország – szerinte úgy 25 év múlva – a megfogalmazásában „többségi-kisebbségi nemzetté” válna, a lakosság összetételének e változásai mindkét amerikai pártot érinteni fogják, már a mostani, ősszel esedékes elnökválasztáson is.

A szerző idézte a Brookings Intézet demográfusának, William Freynek a kutatási adatait, amelyek szerint 2010 és 2020 között – miközben az Egyesült Államok népessége 20 millió fővel gyarapodott – a fehér lakosság aránya 1790 óta először csökkent. Ebben az időszakban a fekete bőrű amerikaiak lélekszáma 3 millióval, az ázsiaiaké 4 millióval, a spanyol ajkú amerikai lakosok száma pedig 10 millióval gyarapodott.

Buchanan szerint ezek az adatok azért fontosak, mert az elnökválasztásokon a feketék és a spanyol ajkúak mintegy 70 százaléka, az afroamerikaiaknak pedig a 90 százaléka a demokratákra voksol. A fehér szavazók aránya ma 60 százalékra esett vissza a 2000-ben – tehát George W. Bush elnökké választásakor – mért 69 százalékról. A 16 éven aluli gyermekeknek már kevesebb mint a fele fehér bőrű.

A Republikánus Párt számára ez egzisztenciális válságot jelent”

– állapítja meg a szakértő. Szerinte, ha a párt nem tudja növelni a fehér szavazóinak arányát, és nem tudja meghódítani az afroamerikai, spanyol ajkú és ázsiai szavazók millióit, akkor a sorsa megpecsételődik.

„Elég csak megnézni Kaliforniát: az állami hivatalokban a demokrata pártiak foglalnak el minden posztot, és kétharmados többségük van a helyi törvényhozás mindkét házában is. A szövetségi kongresszusba küldött két szenátoruk szintén demokrata párti, és a szövetségi képviselőházban helyet foglaló 52 kaliforniai képviselő közül 45 demokrata párti” – fejtette ki.

A demokraták számára sem feltétlenül előnyös

Meggyőződése szerint azonban a Demokrata Párt sincs tisztában azzal, hogy a lakosság összetételének e megváltozása mit jelent a párt jövője szempontjából. Buchanan leszögezi ugyan, hogy mivel az eddigi kisebbségi népcsoportok lélekszámának növekedése folyamatos, ezért a demokratáknak egyszerűen egyetlen dolguk van: minél több kisebbségit magukhoz édesgetni, és elérni, hogy rájuk voksoljanak, s szerinte ezért akarnak mindenáron állampolgárságot adni az illegális bevándorlóknak is.

Ugyanakkor azt is megállapítja, hogy Joe Bidennek, a demokraták várható elnökjelöltjének és a párt vezető és befolyásos személyiségeinek is komoly problémája az, hogy ők is a kisebbségbe kerülő fehér társadalom tagjai.

Az idei előválasztásokon a hat legjobban szereplő demokrata párti elnökjelölt-aspiráns fehér volt – emlékeztetett az elemző, s figyelmeztetett arra is, hogy „a demokraták baloldala” egymás után dönti le „különböző felfedezők, hódítók, gyarmatosítók, misszionáriusok, konföderációsok és elnökök szobrait”, s a ledöntött szobrok mindegyike fehér embereket ábrázolt.

„A demokraták baloldala véget akar vetni az ország történelmét jelentő fehér emberek utódlásának” – hangsúlyozza a konzervatív szerző, aki szerint e törekvésnek maguk a demokraták is áldozatul esnek majd. A 77 éves Joe Bident Patrick Buchanan „az átmenet elnökének” írja le.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI