Texasban már többen szavaztak előre, mint 2016-ban összesen

Az egész Egyesült Államokban nagyon népszerű idén a korai szavazás, de Texas államban már elérte a 9 milliót a választás napja (nov. 3.)  előtt leadott szavazatok száma, ezzel pedig a részvétel meghaladta a 2016-os arányt. Akkor összesen 8,96 millió szavazó voksolt.

A közvélemény-kutatások alapján szoros a verseny Trump és Biden között, ami azért is érdekes, mert Texas hagyományosan republikánus állam, 1976 óta nem tudott itt nyerni demokrata elnökjelölt. Trump 2016-ban magasan, 10 százalékponttal győzött itt.

  • Kapcsolódó cikkünk:

 

 

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »