A republikánusok is elfordulnak Trumptól

Miután négy évig rendre szemet hunytak Donald Trump elnök sokszor botrányos viselkedése felett, a múlt heti capitoliumi események hatására egyre több republikánus képviselő hangoztatja, hogy megszavazza a demokraták által szorgalmazott, az elnök elmozdítását célzó alkotmányos eljárást (impeachment).

A képviselőház várhatóan szerdán, mindössze egy héttel azelőtt szavaz az eljárás megindításáról, hogy Joe Bident beiktatnák. A lépésnek főként azért van jelentősége, hogy felelősségre vonhassák a (még) hivatalban lévő elnököt a történtekért.

Íme azoknak a republikánus képviselőknek a listája, akik már biztosan Trump ellen voksolnak:

  • Liz Cheney, aki igen nagy befolyással rendelkezik a párton belül;
  • Adam Kinzinger, aki korábban is több ízben kritizálta az elnököt és aki szerint Trump megszegte hivatali esküjét azzal, hogy lázadásra buzdította híveit;
  • John Katko, aki elsőként mondta, hogy támogatja az impeachmentet;
  • Fred Upton, aki már novemberben rosszallta, hogy Trump nem hajlandó elfogadni az elnökválasztás eredményét;
  • illetve Jaime Herrera Beutler, aki szerint vitathatatlan, hogy az elnök közelmúltbeli cselekedetei alkotmányellenesek.
  • Kapcsolódó cikkünk:

Forrás: Reuters / Instagram

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »