A német Lufthansa-csoport vezérigazgatója, Carsten Spohr egy Eurocontrol által szervezett online interjúban közölte, hogy a légitársaság már csak 1 millió euró veszteséget termel kétóránként, ami jelentős javulás a koronavírus-járvány korábbi időszakához képest.
A járvány kitörése óta volt olyan pont a cég életében, amikor kétszer ekkora volt a veszteség, azaz a cég óránként veszített 1 millió eurót. A Lufthansa azóta csökkentette költségszintjét és átalakította menetrendjét is, azokat az útvonalakat részesítve előnyben, amelyeknél a szállítmányozási üzletág hozzá tud járulni a nyereséges üzemeléshez – mondta el Carsten Spohr.
A Lufthansa részvények árfolyamváltozása az elmúlt 5 évben. Forrás: xStation5
A nem túl ideális üzemelési körülmények a Lufthansa részvényárfolyamán is meglátszanak, a papír jelenleg 10 euró környékén forog, történelmi csúcsát pedig 30 euró felett, még 2017-ben állította be.
Forrás: CNBC