Ahogyan azt már múlt héten előre jeleztük, elemzési kínálatunk a napi piaci körkép mellett egy újabb sorozattal bővül, ezentúl minden hétfőn jelentkezünk egy SURF elemzéssel, melyben különböző befektetési eszközök árfolyammozgásait lehet végigkövetni egy újszerű megközelítés mellett.
A SURF elemzés alapjairól korábbi cikkünkben lehet tájékozódni, illetve itt található az elmúlt 2 hét elemző videója is, most pedig a DAX, az arany, az EUR/USD és az USD/JPY devizapárok, illetve az EOS kriptovaluta kerülnek sorra.
A Begyik Roland által működtetett PSR Youtube csatornán immár 11 hete folyik a piacok elemzése, a korábbi részek itt elérhetőek, az újabbakról pedig minden hétfőn mi is beszámolunk.
Kockázati felhívás
A fent látható elemzések általános információkon alapulnak. Bármely vélemény, elemzés, árszint vagy egyéb tartalom oktatási céllal, nem pedig befektetési ajánlatként kerül publikálásra. Bármely személy, aki ezen információkra támaszkodik kereskedési döntéseiben, csakis saját felelősségére teszi. Bármely tartalom közlése nem veheti figyelembe az egyén befektetési céljait, illetve az egyén pénzügyi helyzetét és szükségleteit. A múltból olvasott, elemzett információk, teljesítmények alapján nem lehet egyértelmű következtetéseket levonni a jövő eredményeit illetően. Minden személy, aki ezen tartalmak, információk alapján hozza meg befektetési döntéseit, csakis saját kockázatára teszi, weboldalunk nem vállal semmiféle felelősséget az oldalon szereplő elemzések segítségével meghozott befektetési döntésekkel kapcsolatosan.
Több mint négy évtizedes rekordra, 11,1 százalékra gyorsult októberben az éves brit infláció, amelynek fő hajtóereje az energiahordozók árának emelkedése.
A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.
A vártnál kevésbé emelkedett októberben az amerikai termelői árindex a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, az U.S. Bureau of Labor Statistics keddi jelentése alapján.
Elkészült kedden az első németországi tengeri kikötő, ahol cseppfolyósított földgáz (LNG) fogadására alkalmas terminál működhet. A beruházás menetrendje szerint az első LNG-tankerek januárban érkeznek.
A keddi kereskedés a vételi lendület lassulását hozta az európai piacokon. A befektetők figyelme ma délelőtt elsősorban a német ZEW hangulatindexre irányult, ami jobb lett a piaci konszenzusnál.