Putyin visszavágott a fehérorosz légtér bojkottja miatt

Az Air France második napja kénytelen törölni a Párizsból Moszkvába induló járatát, mert Ororszország nem hajlandó engedélyezni olyan repülési útvonalat, amely elkerülné Fehéroroszországot – közölte a légitársaság. 

Ugyanígy járt az Austrian Airlines is, esetükben a Bécsből Moszkvába tartó járatokat kellett törölni, mert nem kaptak engedélyt az orosz légtérbe történő belépésre Fehéroroszország elkerülésével.

A fehérorosz légteret elkerülő repülőjáratok blokkolása Putyin részéről egyértelmű kiállás a fehérorosz elnök, Aljakszandr Lukasenka mellett, aki vasárnap egy Athénból Vilniusba tartó Ryanair járatot kényszerített útvonalának megváltoztatására és Minszkben történő kényszerleszállásra, mert a gépen egy fehérorosz ellenzéki aktivista is utazott – feltehetően négy fehérorosz KGB ügynök „társaságában” – akit a földet érés után barátnőjével együtt le is tartóztattak.

A nemzetközi járat eltérítését mind az Európai Unió, mind a NATO elítélte és válaszul kitiltották a fehérorosz Belavia légitársaságot az uniós légtérből, valamint az EU azt ajánlotta az európai fuvarozóknak, hogy gépeik ne használják a fehérorosz légteret.

Forrás: CBS / Kitekintő

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »