Két hétre leállnak a Skoda gyárai Csehországban

A cseh Skoda Auto – egyetlen gyártószalag kivételével – hétfőtől két hétre leállítja a termelést mind a három csehországi üzemében a globális alkatrész – elsősorban chiphiány – következtében – jelentette be Tomás Kotera, a vállalat szóvivője hétfőn Mladá Boleslavban.

A szóvivő közlése szerint a következő két hét alatt a gyár szeretné befejezni annak a mintegy 10 ezer személygépkocsinak az összeszerelését, amely a raktárakban áll.

A leállás ideje alatt a Skoda Auto alkalmazottainak többsége átlagbérének 80 százalékát kapja. Az átlagbér kiszámításakor figyelembe veszik az egyes alkalmazottak különféle juttatásait, illetve szokásos prémiumait is. A szakszervezetek álláspontja szerint az így kifizetett bér nagyjából megfelel a szokásos napi átlagkeresetnek.

Kotera azt mondta: a Skoda értesülései szerint a chipek hiánya csak 2022 közepén oldódik meg.

A Skoda Auto már korábban közölte, hogy a chiphiány miatt jelentősen korlátozni kényszerül az új személygépkocsik gyártását. A vállalat raktáraiban mintegy 30-50 ezer, csak részben befejezett új személyautó van.

A cseh autóipari szövetség vasárnap közölte, hogy több mint 250 ezerrel kevesebb személyautót gyártanak az idén a chipek hiánya miatt Csehországban; ez a cseh autóipar számára mintegy 200 milliárd koronás (2800 milliárd forintos) veszteséget jelent. A közleményből kiderül, hogy az év első kilenc hónapja alatt a csehországi autógyárak 831 653 személygépkocsit gyártottak, 2,9 százalékkal többet, mint 2020-ban, amikor a koronavírus-járvány miatt egy hónapig álltak a gyárak. 2019-hez viszonyítva azonban a termelés visszaesése 22 százalékos.

A cseh autóipar is megszenvedi a chiphiányt

Forrás: MTI

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »