Jövő hétfőtől egyetlen ország sem marad a brit kormány vörös utazási listáján, amelyen a koronavírus-fertőzés szempontjából legkockázatosabbnak ítélt országok és területek szerepeltek. A vörös kategória ugyanakkor nem szűnik meg, London fenntartja a jogot arra, hogy szükség esetén ismét országokat soroljon át ebbe a kategóriába.
A vörös kategóriás országokból csak a brit és az ír állampolgárok, illetve az Egyesült Királyságban letelepedési engedéllyel élő külföldiek utazhatnak be Angliába, de érkezésük után nekik is tíz napra karanténba kell vonulniuk a brit kormány által kijelölt, őrzött szállodák valamelyikében. E szállodai karantén fejenkénti költsége felnőttek esetében 2285 font (csaknem egymillió forint), és ezt az utasoknak kell fizetniük.
Grant Shapps brit közlekedési miniszter azonban csütörtök este bejelentette, hogy november 1-jén, brit idő szerint hajnali 4 órától London az utolsó hét országot – Kolumbiát, a Dominikai Köztársaságot, Ecuadort, Haitit, Panamát, Perut és Venezuelát – is leveszi a vörös listáról.
Az Angliára vonatkozó intézkedést az Egyesült Királyság többi nemzete közül jövő hétfőtől Skócia és Wales is érvényesíti. Észak-Írország kormánya egyelőre nem jelezte, hogy mikor veszi át az új szabályozást.
Shapps az utolsó hét ország levételét bejelentő csütörtöki tájékoztatásában ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a vörös kategória elővigyázatossági okokból megmarad, és ha a közegészségügy védelme azt diktálja, a kormány kész újból országokat és térségeket felvenni erre a listára.
A brit kormány ugyancsak hétfőtől 30 újabb ország oltási programját ismeri el. Ez azt jelenti, hogy azoknak az utazóknak, akik ezekben az országokban megkapták a koronavírus elleni oltás teljes dózisát, csak angliai érkezésük után kell koronavírus-tesztet elvégeztetniük, indulásuk előtt nem. Nagy-Britannia így novembertől már 137 ország és terület oltási programját fogadja el.
- Rendre oldják fel a korlátozásokat
- A brit külügyminisztérium október elején 32 országot levett azoknak a célállomásoknak a listájáról, amelyek felkeresését – egészen kivételes és elengedhetetlen indokoktól eltekintve – addig semmilyen céllal nem javasolta.
- Néhány nappal később megszűnt a brit kormány által a külföldi országokra májusban érvénybe léptetett zöld és sárga járványkockázati besorolás is – az utóbbiba tartozott Magyarország -, és csak a vörös kategória maradt meg.
- Október 4-e óta nem kell koronavírus-tesztet elvégeztetniük az angliai beutazás előtt azoknak, akik a koronavírus elleni oltás mindkét dózisát megkapták nemzetközileg elismert vakcinákból, és az érkezésük előtti tíz napban nem jártak vörös kategóriás országokban.
- Múlt vasárnap a nemzetközileg jóváhagyott oltóanyagokkal teljesen beoltott, nem vörös kategóriás országokból Angliába utazók számára megszűnt az érkezés utáni második napon elvégzendő, kijelölt laboratóriumokba visszaküldendő PCR-teszt kötelme is, és ehelyett a jóval olcsóbb, néhány perc alatt eredményt mutató gyorsteszt (lateral flow test) elvégzése is elégséges.
Forrás: MTI