Kína reagált az amerikai döntésre, miszerint megfékezik az olajárakat

Kína saját szükségletei szerint szabadítja majd fel nyersolajtartalékait – közölte Csao Li-csien, a kínai külügyminisztérium szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján.

Csao elmondta: Peking szoros egyeztetéseket folytat az olajtermelő és olajfogyasztó országokkal a stabil olajpiac biztosítása érdekében. A szóviviő mindazonáltal arra a kérdésre nem adott választ, hogy vajon Kína részt vesz-e az olajkészleteknek az Egyesült Államok irányításával megvalósuló, összehangolt felszabadításában.

Washington kedden jelentette be, hogy több ázsiai országgal – köztük Indiával, Japánnal és Dél-Koreával – együttműködésben több millió hordónyi nyersolajat szabadít fel a stratégiai tartalékokból az olajárak további emelkedésének megfékezésére.

Az olajtermelők informális szövetsége, az OPEC+ termelői az utóbbi időben többszöri felhívásra sem növelték a nyersolajtermelés ütemét.

Forrás: MTI

Hozzászólások ()

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »