Kanada is lemondott a TPP-ről

Nem lehetséges fenntartani a csendes-óceáni szabadkereskedelmi övezetet megteremtő nemzetközi megállapodást (TPP) az Egyesült Államok kivonulása után – jelentette be Kanada kedden, annak ellenére, hogy Ausztrália és Új-Zéland az egyezmény megmentésében reménykedik.

„Ezt a megállapodást úgy alkották meg, hogy csak akkor lép hatályba, ha azt az Egyesült Államok részes országként ratifikálja. Ezért a TPP-alku nem valósulhat meg, ha abban az Egyesült Államok nem vesz részt” – közölte Chrystia Freeland kanadai külügyminiszter újságírókkal Calgaryban.

Malcolm Turnbull ausztrál miniszterelnök kedden kijelentette, hogy országa aktív tárgyalásokat folytat a TPP többi részes államával, köztük Japánnal, Új-Zélanddal és Szingapúrral a megállapodás megmentésének lehetséges eszközeiről. Hozzátette, hogy az Egyesült Államok nélkül is működhet a Csendes-óceáni Partnerség, vagy meghívhatják az együttműködésbe Kínát vagy Indonéziát.

Választási ígéretéhez híven Donald Trump amerikai elnök első munkahetének első napján, hétfőn aláírta azt a rendeletet, amelynek értelmében az Egyesült Államok kilép a Csendes-óceáni Partnerség (TPP) nevet viselő egyezményből.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »