Teljes hosszában a szíriai hadsereg ellenőrzése alá került annak a demilitarizált övezetnek a határa, amely a Golán-fennsíkon a szíriai és izraeli csapatokat választja el egymástól – jelentette hétfőn este az al-Manar libanoni tévécsatorna.
Egy szíriai katonai forrás a tévének elmondta, hogy véget vetettek a különböző fegyveres csoportok jelenlétének a Libanontól Jordániáig húzódó demilitarizált övezet határán, s ezzel a térségben helyreállt a polgárháború előtti státus quo.
- Izrael lezárta a határt
A Bassár el-Aszad elnökhöz hű szíriai kormánycsapatok folyamatosan számolják fel az ellenállást az ellenzéki fegyveresek ellenőrizte határ menti falvakban, s ezért az izraeli hatóságok leállították a Jószomszédság projektnek elnevezett humanitárius segélyakciókat.
Az al-Vatan című szíriai napilap tudomása szerint a térségbe már augusztusban visszatérhetnek az ENSZ megfigyelő misszió (UNDOF) katonái, akik 2014-ben egy túszejtő akciót követően kénytelenek voltak erőik nagyobbik részét kivonni a Golán-fennsík szíriai oldaláról.

Egy légicsapás következtében füst száll fel a Golán-fennsík szíriai oldalán, Arab Asudi falunál, 2018 július 25-én. Szíria Quneitra tartományában az utóbbi napokban heves harcok folytak a kormányerők és az iszlamista felkelők között. EPA/ATEF SAFADI
A TASZSZ orosz hírügynökség ennek kapcsán felidézi, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök az amerikai elnökkel tartott július 16-i csúcstalálkozóját követően Helsinkiben kijelentette, Oroszország abban érdekelt, hogy biztosítsa a nyugalmat a Golán-fennsík térségében.
- Kapcsolódó cikkeink:
Hozzátette, hogy a délnyugat-szíriai térség „terroristáinak” szétverése után a Golán helyzete teljes egészében meg kell, feleljen az 1974-es megállapodásoknak.
Izrael az 1967-es hatnapos háborúban foglalta el a Golán-fennsíkot, az ottani demilitarizált övezetet pedig az 1973-as arab-izraeli háborút követően hozták létre.
Forrás: MTI/TASZSZ