A rijádi kanadai nagykövetség a Twitter-oldalára feltett üzenetben azt írta, nagyon aggódik az országban történt, az emberi jogi aktivistákat ért újabb őrizetbe vételi hullám miatt. Válaszként Szaúd-Arábia bejelentette a kereskedelmi kapcsolatok befagyasztását és a nagykövet kiutasítását.
Szaúd-Arábia hétfőn a belügyekbe való beavatkozás címén kiutasította Kanada rijádi nagykövetét, egyben visszahívta saját képviseletvezetőjét a kanadai fővárosból, Ottawából. A sivatagi királyság külügyminisztériuma közölte, senkinek sem engedi meg, hogy beleszóljon belügyeibe.
Chrystia Freeland kanadai külügyminiszter ezzel kapcsolatosan hangot adott aggodalmának, elsősorban a szaúd-arábiai nőjogi aktivisták, többek közt Nasszima asz-Szadah és Szamar Badaoui bebörtönzése miatt. Szaúd-Arábia ezt a belügyeibe való beavatkozásnak tekinti, és tiltakozását fejezte ki Kanadának. A rijádi válaszüzenetben megírták, nehezményezik, hogy a kanadai közleményben az emberek azonnali szabadon bocsátása kifejezés szerepelt – mint megjegyezték, ez megengedhetetlen a két ország viszonylatában.

Kanada szaúd-arábiai nagykövetségének épülete Rijádban 2018. augusztus 6-án. Szaúd-Arábia a belügyekbe avatkozás címén kiutasította Kanada rijádi nagykövetét és visszahívta saját képviselet-vezetőjét a kanadai fővárosból, Ottawából. (MTI/EPA/Ahmed Joszni)
Marie-Piet Baril kanadai külügyminisztériumi szóvivő közleményében Ottawa „komoly aggodalmának” adott hangot a nagykövet kiutasítása miatt, a szóvivő leszögezte: Kanada mindig, a világon mindenhol védelmébe fogja venni az emberi jogokat, különös tekintettel a nők jogaira és a szólásszabadságra.
A szaúd-arábiai megtorló lépés egyben a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatok befagyasztását is jelenti. Szaúd-Arábia bejelentette azt is, hogy a Kanadával fenntartott kereskedelmi kapcsolatok befagyasztása után felfüggeszti a két ország közötti diákcsere-kapcsolatokat is.
Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek támogatásáról biztosította Rijádot. A bahreini külügyminisztérium az üggyel kapcsolatban kiadott nyilatkozatában úgy fogalmazott: Kanada állításai „minden alapot nélkülöznek”.
Forrás: MTI/Reuters/AFP/Hszinhua