Konzervatív elnöke lesz Guatemalának

Guatemalában a konzervatív jelöltet, Alejandro Giammatteit választották államfővé a vasárnap tartott második szavazási fordulóban. A döntést a Legfelsőbb Választási Törvényszék jelentette be, közölve, hogy Giammatei az előzetes eredmény szerint a szavazatok 58 százalékát szerezte meg.

A leköszönő Jimmy Morales elnök tisztségéért folytatott versengésben a 63 éves konzervatív jelölt ellenfele Sandra Torres, a balközép politikai erők jelöltje volt.

Giammattei, akit csak jövő januárban iktatnak hivatalba, első nyilatkozatában kijelentette: elnöksége egyik legelső feladata lesz áttekinteni, hogy mit lehet tenni az Egyesült Államokkal kötött migrációs egyezménnyel, amelyet Washington „erőltetett rá” Moralesre a Mexikó felől az Egyesült Államokba érkező bevándorlás megfékezése érdekében.

Alejandro Giammattei sajtótájékoztatót tart az elnökválasztás előzetes eredményeit követően 2019. augusztus 11-én. (EPA/ESTEBAN BIBA)

Az Egyesült Államokban hárommillió guatemalai él és dolgozik. Az országnak Washington a fő kereskedelmi partnere. A júliusban kötött egyezmény értelmében Guatemala a bevándorlás szempontjából biztonságos országnak minősül, köztes állomássá válik a migránsok számára, és az Egyesült Államokba tartóknak ott kell menekültstátuszért folyamodniuk, továbbá az országnak be kell fogadnia a máshonnan érkezőket is.

Korábban, a Washingtonnal folyó tárgyalások során az előző elnök megpróbált kitáncolni a guatemalai lakosság által is ellenzett dokumentum aláírása alól. A guatemalai alkotmánybíróság egy végzéssel – ideiglenes hatállyal – megakadályozta, hogy az elnök aláírja a migrációs egyezményt.

Washington azonban márciusban felfüggesztette a Guatemalának, Hondurasnak és Salvadornak szánt amerikai segélyeket, miután Donald Trump elnök pellengérre állította a három országot, amiért állampolgáraik ezrével nyújtanak be menedékkérelmet az amerikai-mexikói határon. A gazdasági szankciók hatására Morales aláírta a megállapodást.

A mostani elnökválasztási kampányban mindkét jelölt elutasította a migrációs egyezményt, ugyanakkor ígéretet tett az Egyesült Államokba irányuló guatemalai kivándorlás megfékezésére.

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »