Defláció volt az eurózónában augusztusban

Az elemzők által várt szerény infláció helyett defláció volt az euróövezetben augusztusban.

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden azt közölte előzetes adatként, hogy augusztusban a fogyasztói árak 0,2 százalékkal csökkentek éves összevetésben a júliusi 0,4 százalékos növekedés után. Szakértők 0,2 százalékos augusztusi fogyasztói áremelkedéssel számoltak.

Az augusztusi deflációt az okozta, hogy az energiaárak 7,8 százalékkal estek, míg más termékkategóriák esetében az áremelkedés mérséklődött.

A legnagyobb mértékben az élelmiszerek, az alkoholos és az élvezeti cikkek ára emelkedett – 1,7 százalékkal -, ami csökkenés a júliusi 2 százalékos növekedést követően. Augusztusban a szolgáltatások ára – a júliusi 0,9 százalékos emelkedés után – 0,7 százalékkal nőtt. Júliusban az energiaárak az augusztusinál jelentősebben, 8,4 százalékkal csökkentek.

Forrás: MTI

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »