Joe Biden nagyobb népszerűségnek örvend a hölgyek körében

A női adományozók Joe Biden elnökválasztási kampányához való hozzájárulása jelentősen megnőtt, mikor a demokrata párti politikus Kamala Harrist választotta alelnökjelöltjéül. Ez azonban csak a jéghegy csúcsa volt; a női adományozók (és úgy általánosságban a női szavazók) alapvetően inkább Biden felé húznak Donald Trumppal szemben.

Augusztusban 33,4 millió dollár adomány érkezett a szebbik nemtől a Biden-Harris páros részére – ez több mint kétszerese annak, amit a demokrata kampány az előző hónapban a női adományozóktól bezsebelt. Összehasonlításképpen: Trumpnak jóval kevesebb pénzt – nagyjából 8,7 millió dolláros hozzájárulást – sikerült összekalapoznia a nőktől augusztusban, azaz abban a hónapban, amikor mind ő, mind Biden elfogadta pártjaik jelölését.

Biden augusztus 11-én jelentette be, hogy Harrist választotta alelnökjelöltjéül, ami után számos demokrata női adományozó nyilatkozta, hogy emiatt fog nagyobb összeggel hozzájárulni a kampányhoz.

A közvélemény-kutatások következetesen azt mutatják, hogy Biden alapvetően jóval népszerűbb Trumpnál a női szavazók körében.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: CNN / Instagram

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »