Sebastian Kurz 24 óra alatt gondolta meg magát

Bejelentette lemondását Sebastian Kurz osztrák kancellár a szombat esti kabinetülést követően az ellene irányuló korrupciós vizsgálatok nyomán.

Utódjaként Alexander Schallenberg külügyminisztert javasolta. Kurz egyben bejelentette, hogy az Osztrák Néppárt (ÖVP) frakcióvezetőjeként folytatja politikai karrierjét.

Sebastian Kurz ismételten hangsúlyozta, hogy hamisak az ellene felhozott vádak. Mint mondta, a parlamenti munkához visszatérve megragadja a lehetőséget, hogy megcáfolhassa a vádakat. Azzal indokolta lemondását, hogy elejét kívánja venni a hónapokig tartó felfordulásnak és patthelyzetnek. „Országom előrébb való személyemnél” – húzta alá Kurz.

  • Kapcsolódó:

Forrás: MTI

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »