Benjamin Netanjahu vasárnap bejelentette, hogy 500 új telepes ház építését hagyták jóvá négy nagyobb, Nyugati Parton található izraeli településen. Az építkezések megkezdésének pontos időpontja még nem került meghatározására.
Az építkezéseket szánja az izraeli kormány válasznak a péntek éjszaka Itamar-ban elkövetett merényletre, ahol egy izraeli telepes család – akik egészen 2005-ig még a Gázai-övezetben éltek – öt tagját szúrta halálra egy vagy több elkövető. A szombati temetés után Izrael több részén, főbb útvonalak kereszteződéseiben tüntetéseket tartottak.
Az izraeli rendőrség és hadsereg jelenleg is nagy erőkkel keresi az elkövetőket. A Haaretz izraeli napilap úgy értesült, hogy az Al-Aksza Mártírjainak Brigádja, azaz a Fatah – a Palesztin Hatóság vezető palesztin szervezetének – katonai szárnya vállalta a felelősséget a támadásért. A szervezet közleménye szerint ők követték el a „heroikus támadást”, mely „része a fasisztáknak a Nyugati Part, ill. a Gázai-övezet népe elleni mészárlásaira és megszállására való természetes válasznak”. A Gázai-övezetet uraló Hamasz üdvözölte az eseményeket és támogatásáról biztosított minden, telepesek ellen elkövetett támadást.
Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke szombaton telefonon biztosította Netanjahut, hogy elítéli a telepesek meggyilkolását. Az izraeli kormányfő azonban ennyivel nem elégedett meg és arra kérte Abbászt, fejezzék be a palesztin iskolákban, mecsetekben és médiában az izraeliek elleni uszítást, mely szerinte a támadás fő okozója.
A gyilkosságokat az Egyesült Államok, az ENSZ, a közel-keleti Kvartet is elítélte. Ugyanakkor a most bejelentett izraeli építkezéseket mindenhol megdöbbenve fogadták, hiszen az semmilyen formában nem járul hozzá az amúgy is megrekedt békefolyamathoz. „Ez a döntés rossz és elfogadhatatlan; csak problémákat fog okozni.” – idézi a Palesztin Hatóság elnökének szóvivőjét, Nabil Abu Rudaineh-et a Reuters nemzetközi hírügynökség.
Németh Vera