Magyar állampolgárokra vadászik a szlovák titkosszolgálat

Szlovákiában újságírói körökben kardinális kérdés, hogy Berényi Józsefnek, az MKP elnökének van-e már magyar állampolgársága. A téma azt követően került terítékre, hogy március 15-e kapcsán Erdélyben és a Vajdaságban ünnepélyes állampolgársági esküt tettek az első határon túli magyar állampolgárok. A kormány tegnapi ülését követően Daniel Lipšic (KDH) belügyminisztért ostromolták meg az újságírók a kérdéssel, meg tudja-e állapítani a hatóság, hogy kinek van magyar állampolgársága, ha azt az érintett nem jelenti be.

Daniel Lipšic kijelentette: a szlovák állami szerveknek különböző eszközök állnak a rendelkezésére, hogy a szükséges információkat megszerezzék, s ezzel élni is fognak. „Vannak ilyen lehetőségeink, nem állítom, hogy százszázalékosak, de vannak. A törvény pedig hatályos“ – fogalmazott, s ez azt jelenti, hogy amint kiderül, hogy egy szlovák állampolgár magyar állampolgárságot is szerzett, megfosztják szlovák állampolgárságától és büntetést is kivetnek rá (kb. 3300 eurót), amiért ezt elmulasztotta bejelenteni.

Felvidék.ma

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »