Az amerikai gazdaság állapota is indokolja a csapatkivonást

Amikor Barack Obama elnök bejelenti, hogy milyen mértékben szándékozik csökkenteni az Afganisztánban harcoló amerikai csapatok létszámát, megfontolását nagyban befolyásolja majd, hogy az afganisztáni és az iraki háború 1300 milliárd dollárt vont ki az amerikai költségvetésből – írta szerda számában a The New York Times.

Obama az amerikai keleti parti televíziós fő műsoridőben, este 8-kor (kelet-európai idő szerint hajnali 2-kor) ismerteti a csapatcsökkentés mértékével kapcsolatos döntését. Az elnök bírálói és pártolói a külföldi katonai szerepvállalással kapcsolatban egyaránt hangsúlyozzák, hogy Amerika a konfliktusokban elköltött  pénzt  a gazdaság élénkítésére is fordíthatná. Afganisztán egyedül az idén 120 milliárd dollárjába került az amerikai adófizetőnek.

MTI

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »