Robbantások voltak Irakban

Legkevesebb 23 ember halt meg a robbantás sorozat következtében, amely csütörtökön rázta meg Irak fővárosát. A belügyminisztérium jelentése szerint az akciókat egy zsúfolt piacon és egy síita mecset környékén követték el – a piacon egymás után két bomba is robbant. Ugyanezen a napon egy segélyszervezet amerikai munkatársát is támadás érte, aki szintén életét vesztette.

Egyelőre senki nem vállalta a felelősséget a merényletekért, de valószínűsíthető, hogy az al-Káida iraki szárnya áll a háttérben, elsősorban a síita mecset elleni támadás miatt. A politikai helyzet viszonylagos konszolidációja hozzájárult ahhoz, hogy a szervezet ellen a központi kormányzat hatékonyabban tudott fellépni, így csökkent a halálos akciók száma mind a hivatalos intézmények, mind a siíta célpontok ellen. 

Bár ennek megfelelően az utóbbi hetekben valamelyest visszaesett a támadások száma a közel-keleti országban, még mindig napi szinten követelnek halálos áldozatokat különböző merényletek. Kedden Irak középső területén egy kormányzó házának közelében robbant autóba rejtett pokolgép, 25 ember vesztette életét.

Jeszenszky Nóra

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »