A Nemzetközi Büntetőbíróság letartóztatási parancsot adott ki hétfőn a líbiai diktátor ellen. Ennek kapcsán Moszkva „pártatlan, politikamentes és igazságos nyomozást vár a nemzetközi törvényszéktől” – fogalmazott a RIA orosz hírügynökség. „Remélem, hogy a letartóztatási parancsnak nem lesz negatív hatása” – mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
A nemzetközileg felállított vizsgálóbizottság megállapította, hogy a Líbiában polgárháborúvá kiszélesedő felkelés során emberiség ellenes bűntettek történtek mind a kormány mind az ellenzék soraiban. Ennek eredményeként a Biztonsági Tanács márciusban határozatot hozott a jogsértések kivizsgálására a Büntetőbíróság által. Ezen felül fegyveres lépésekre is felhatalmazást adott a civil lakosság védelméért. Ezt a BT döntést a korábbi szankciókkal egyetemben, Oroszország is támogatta.
Lavrov úgy nyilatkozott, hogy egyelőre nehéz megmondani milyen hatással lesz ez a letartóztatási parancs a líbiai helyzet megoldásáért tett erőfeszítésekre.
Tóth I. Dávid