Gyötrelmes szudáni tárgyalások

Három héttel a függetlenség kivívása után Dél-Szudán egy dologban nagyon jól áll: meghaladta a száz azon államok számát, amelyek elismerték az új afrikai országot. Más területeken azonban kevésbé fényesek Dzsuba eredményei: a két Szudán közötti tárgyalások nyögvenyelősen haladnak, a belső megosztottság pedig magától nem fog megszűnni.

Nemzetközi elismerés

Ez simábban nem is mehetett volna. Az ENSZ a függetlenségi nap utáni héten már felvette tagjai sorába (193. államként), július végére pedig Dél-Szudán az Afrikai Unió 54. tagországává vált. A bilaterális kapcsolatok is folyamatosan épülnek: Magyarország hivatalosan július 15-én ismerte el Dél-Szudánt, a szuverén államok mellett pedig a Szentszék, illetve a szintén elismerésért küzdő Nyugat-Szahara, Szomáliföld, Tajvan, a Transznyisztriai Köztársaság és a Palesztin Hatóság is üdvözölte az új állam létrejöttét.

Olajügyek

A legfontosabb gazdasági kérdésben felemásak a kilátások. Dél-Szudán tíz nappal a függetlenedése után ugyan belépett az olajexportőrök elitklubjába – első olajszállítmányát a kínai Petrochina egyik leányvállalatának adta el –, a jövőbeni export pontos feltételei azonban még nem világosak. Néhány napja ugyan elvben megegyezett északi szomszédjával, hogy „a nemzetközi sztenderdeknek megfelelő” tranzitdíjat fizet majd Khartúmnak, korábban ugyanakkor Dzsuba gazdasági háborúval vádolta meg partnerét az olajexport esetleges blokkolása kapcsán.

Megegyezés nélkül mindkét fél rosszul járna: Dél-Szudán nem tudná értékesíteni a kitermelt napi 500 ezer hordó, az állami bevételek 98 százalékát jelentő nyersolaját (hiszen az egyetlen gázvezeték az északi országrész alatt húzódik), Khartúm pedig a kiesett olajbevételeket még részben sem tudná kompenzálni, ha nem jut hozzá a tranzitdíjakhoz. Ennek megfelelően az Etiópiában tárgyaló felek végül megegyeztek, bár a konkrét számokról egyelőre hallgatnak.

Omar Bashir kormányzata eredetileg hordónként 22,8 dollárt követelt, azaz a júliusi 114,5 dolláros olajár mellett az export értékének 20 százalékát – Pagan Amum, a dél-szudáni kormányzó SPLM főtitkára szerint ez szabályos rablás. Noha nem részletezte, hogy milyen összeget tartana elfogadhatónak, átlagosan 60 cent és 2 dollár közötti a tranzitdíj összege. Az észak-szudáni vezetés végül visszavonta túlzó ajánlatát, annak ellenére, hogy a múlt héten elfogadott módosított költségvetésben 2,6 milliárd dolláros bevételt reméltek a tranzitdíjakból. Ez az összeg egyébként (nem annyira meglepő módon) éppen egyenlő a kiesett olajbevételek nagyságával, lassan azonban Khartúmnak be kell látnia, hogy a tranzitdíjak önmagukban nem fogják tudni pótolni a kiesett bevételeket.

Valutaháború

Egy szuverén ország egyik legfőbb attribútuma a saját nemzeti valutája, ezt senki nem vitatja. Az előzetes megállapodások szerint azonban Dél-Szudán legkorábban az elszakadás után hat hónappal váltott volna pénznemet, hogy egy hirtelen valutacserével ne sodorja veszélybe a szudáni fontot. Végül azonban Dzsuba két héttel a függetlenségi ceremónia után életbe léptette új nemzeti valutáját, a szudáni fonttal egy az egyben váltható dél-szudáni fontot, ami kiverte a biztosítékot északon.

A „gazdaságuk elleni merényletnek” válaszul jelezték: nem fogadják el a déli országrészben összegyűjtött, átváltani kívánt szudáni fontot, majd – ezt nyomatékosítva – új valutát nyomattak, hogy gazdaságukat megkíméljék a szudáni font elértéktelenedésének negatív következményeitől. Ez a lépés Pagan Amum becslése szerint az újonnan született államnak mintegy 700 millió dollárjába került, miután az eddig a dél-szudániak által is használt pénznem teljesen elvesztette értékét.

Küzdelem a déli gerillákkal

Furcsa körülmények között meghalt a dél-szudáni központi kormány ellen harcoló egyik milícia vezetője. Gatluak Gai-t a hírek szerint saját helyettese lőtte le, a bűne pedig az volt, hogy megegyezett a dzsubai vezetéssel a fegyverszünet feltételeiről. Gai mellett további három gerilla meghalt a tűzpárbajban. A hivatalos verzióval természetesen nem mindenki ért egyet, egy másik gerillavezér, Peter Gadet például egyértelműen a hadsereg (az SPLA) kezét látja a történtek mögött. 

Salva Kiir elnök eközben megismételte amnesztiára való felhívását, a programnak azonban egyelőre nincs visszhangja, Gai erőszakos halála pedig vélhetően csak tovább növeli a gerillák bizalmatlanságát. Pedig valamit kezdeni kell a milíciákkal, hiszen csak ebben az évben 2300-an haltak meg a déli erőszakos cselekményekben.

Egyéb megoldatlan ügyek

A békés egymás mellett élést nehezíti Khartúm döntése, miszerint 2012 áprilisáig megfosztják szudáni állampolgárságuktól azokat az északon élő dél-szudániakat, akik nem vallják magukat szudáninak. A tisztogatás meg is kezdődött, a közigazgatásból és a hadseregből szisztematikusan eltávolították a dél-szudániakat, jövőre pedig az érintetteknek már tartózkodási és munkavállalási engedélyt is igényelniük kell. Salva Kiir ennek megfelelően hasonló álláspontra helyezkedett, így a délen élő észak-szudániak sem élhetnek majd a kettős állampolgárság intézményével.

A közös határ továbbra sincs kijelölve, de legalább előrelépésként értékelhető, hogy a vitatott területek egy részéről kivonult mindkét hadsereg – Abyei tartományban helyüket etióp békefenntartók vették át. Természetesen Abyei népszavazásáról nem sok szó esik, tapodtat sem közeledtek az álláspontok az azon részt venni jogosult köréről.