Csak 2012-től nő a közalkalmazottak bére

Cáfolta Emil Boc román  miniszterelnök a médiában megjelent hírt, miszerint októbertől nőne a közalkalmazottak bére.

A kormányfő a TVR közszolgálati televízióban nyilatkozott, többek között a tavaly 25 százalékkal csökkentett bérek visszaállításáról és a Nemzetközi Valutaalappal kötött egyezségről.

Boc elmondta: a béremelések több dologtól is függnek, például a gazdasági növekedéstől, vagy a közalkalmazottak számának csökkenésétől. „Több forgatókönyvön is dolgozunk (…), többször mérlegelünk, és csak egyszer döntünk. Akkor dönthetünk, ha minden szükséges adat az asztalunkon lesz. Az eredeti terv az, hogy 2012. január 1-től nőnek a fizetések” – mondta el a miniszterelnök.

Korábban Jeffrey Franks, az IMF bukaresti küldöttségének vezetője úgy nyilatkozott, hogy Romániának sikerült elérni egy kis költségvetési többletet, amit úgy használ fel, ahogy akar, de szerinte korai lenne még fizetésemeléseket ígérni; előbb meg kellene várni, hogyan alakul a román és a nemzetközi gazdasági helyzet – írja a Manna.ro.

Kitekintő / Manna.ro

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »