Megölték az al-Kaida második emberét

Megölték Pakisztánban az al-Kaida második számú vezetőjét, Atíja Abder-Rahmánt, újabb nagy csapást mérve a terrorszervezetre – jelentette be szombaton az amerikai kormány egyik vezető tisztségviselője.

A név nélkül nyilatkozó illetékes egyúttal meggyőződését fejezte ki, hogy a szervezet ezzel a vereség szélére került. Közlése szerint Abder-Rahmánnal augusztus 22-én végeztek Pakisztán vazirisztáni törzsi területén.

A líbiai nemzetiségű férfi, aki korábban a nemzetközi terrorista hálózat műveleteinek irányítója volt, az után lépett elő második számú vezetővé, hogy egy amerikai kommandó májusban pakisztáni rejtekhelyén megölte Oszama bin Ladent, az al-Kaida vezérét.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »