Bugár: a magyarok túl sokat foglalkoznak a kisebbségi kérdésekkel

Bugár Béla, a szlovákiai kormánykoalíciós Híd párt elnöke úgy véli: Pozsony és Budapest kapcsolatainak legnagyobb problémája az, hogy a felek teljesen eltérően látják a nemzeti kisebbségek jogainak kérdését.

„A Magyar Köztársaságnak teljesen más elképzelései vannak a kisebbségi jogokról, mint a Szlovák Köztársaságnak. A feszültség néha ebből is adódik. Látni kell azt is, hogy Magyarországnak nagy gazdasági problémái vannak, és néhány esetben talán gyakrabban használja az ilyen témákat, mint szükséges lenne” – jelentette ki Bugár a TASR közszolgálati szlovák hírügynökség által vasárnap nyilvánosságra hozott interjúban.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »