Létezik-e lengyel csoda, avagy hogyan tovább bezzeg-ország?

Mint az egyetlen EU-tagállam, amely a válság mélypontján, 2009-ben is gazdasági növekedést tudott produkálni, Lengyelország irigyelt példaként került a figyelem középpontjába az utóbbi években. Kedvező helyzetben érte a válság, de hogy miként kerül ki belőle, az még kérdéses.

Mi áll a töretlen növekedés hátterében? A titok nyitja korántsem valami ördöngős újítás, csupán a keynes-i anticiklikus gazdaságpolitika régi receptje. A különbséget egyszerűen az jelenti, hogy a lengyelek megengedhetik maguknak – a hatalmas államadósságot görgető államokkal szemben – hogy válság idején állami költekezéssel pörgessék fel a gazdaságot.

A siker kulcsa tehát ebben az esetben nem a válságkezelés, sokkal inkább arra való felkészülés, az azt megelőző szigorú fiskális politika volt. Ezen szempontok figyelembe vételéről egyébként az alkotmány is gondoskodik, hiszen a legmagasabb szinten állít szigorú feltételeket a hitelek felvételéhez, amennyiben az államadósság a GDP 50 százaléka fölé emelkedik. 60 százalék felett pedig gyakorlatilag megtiltja az újabb kölcsönök lehívását. Így Lengyelország irigylésre méltó 43%-os államadóssága évi 5%-os GDP-bővüléssel párosult a válságot megelőző években. Ennek köszönhetően a jelenlegi kormány megengedheti magának, hogy a világgazdaság gyengélkedése és a kereskedelmi partnerek erősödő protekcionizmusa miatt kieső keresletet a belső kereslet fellendítésével pótolja. Erre pedig tökéletes lehetőséget jelentenek a 2012-es futball Európa-bajnoksághoz kapcsolódó infrastrukturális beruházások, stadionépítések, csakúgy, mint a régóta esedékes vasútfelújítások és autópálya-fejlesztések.

Lengyel sajátosságok

A helyzetet tovább javította, hogy – a többi régiós országgal ellentétben – Lengyelország exportfüggősége viszonylag mérsékelt. A kivitel a bruttó nemzeti termék felét teszi ki, ráadásul messze a legfontosabb kereskedelmi partner Európa egyik legegészségesebb gazdasága: Németország. Ezt az előnyt tovább növeli a több mint 38 milliós belső piac, melynek jelentős része az elmúlt tíz évben olyan életszínvonal-emelkedésen ment keresztül, mely a belső keresletet is számottevővé és stabillá teszi. A Donald Tusk vezette kormány pedig igyekszik is a válság kezdetétől fogva fenntartani a belső fogyasztást, mint az ellenállóképesség egyik legfőbb forrását. Ebbe a felfogásba illik a végrehajtott adóreform is, mely a korábbi háromkulcsos helyett kétkulcsos adórendszert vezetett be, az alacsonyabbik, 19%-os kategóriába eső jövedelem határát pedig az előző duplájára emelte. A statisztikák szerint ez kellően gyors és hatékony megoldásnak bizonyult.

Még a zloty súlyos leértékelődése is jól és jókor jött lengyel szempontból. A valuta rövid idő alatt 35%-ot vesztett az értékéből az euróval szemben, aminek következtében a válság kitörése rendkívül előnyös pozícióban érte az ezáltal olcsóbbá és jóval versenyképesebbé váló lengyel exportot. Arról nem is beszélve, hogy így a hazai piacon is versenyelőnybe kerültek a honi termékek a behozatallal szemben, ezáltal újabb lökést adva gazdaságnak. Azóta persze már az infláció leszorítása a cél. Idáig elég sikeresen, az irányadó kamatláb megemelésének köszönhetően ugyanis tavaly már ismét bőven a maastrichti kritériumokban megszabott 3%-on belül volt az érték.

A már említett alacsony állami eladósodottságon túl jelentős előnyt jelentett az ország számára, hogy a magánadósság mértéke is jóval alacsonyabb mondjuk a magyarországinál, a devizahitelesek számáról nem is beszélve. A kormánynak így elegendő volt kisebb engedményt tenni a frankhitelesek számára, méghozzá, hogy adósságukat devizában is törleszthetik. Ez nyilvánvalóan elsősorban a rengeteg külföldön (főleg Nagy-Britanniában) munkát vállaló lengyelt érintette.

A Bloomberg elemzése szerint Lengyelország gazdasága a legdiverzifikáltabb és a legrugalmasabb a volt szocialista országok közül, mely szintén egyszerűbbé teszi az szűkülő lehetőségekhez való alkalmazkodást válság idején, ráadásul jelentős vonzerőt jelent a térségben befektetést fontolgató multik számára is.

Sok elemző tulajdonít nagy jelentőséget az 1999-es oktatási reformnak is. A rendszer mélyreható átalakítása óta a diákok egyre javuló eredményeket érnek el a PISA-felméréseken. Bő egy évtized alatt sereghajtókból éltanulóvá váltak a lengyel diákok. A felsőoktatás átszervezése azonban továbbra is várat magára, amit a képzések alacsony versenyképessége miatt sokan elmaradásként értékelnek.

Billenő egyensúly

A Lengyel Központi Bank (Narodowy Bank Polski) nemrég módosította az idei GDP-növekedéssel kapcsolatos előrejelzését 3,1% – 5,1%-ra, a korábbi 3,3% – 5,5%-ról. Ez a szám továbbra is igencsak tekintélyt parancsoló az éppen pozitív EU-átlaghoz viszonyítva, ugyanakkor azt is jelzi, hogy a Lengyelország sem független a világgazdasági folyamatoktól. Ezzel persze a Tusk-kabinet is tisztában van, hiszen az ellenzéki Jog és Igazságosság (Prawo i Sprawiedliwość, PiS) az októberi választások közeledtével egyre gyakrabban emlékezteti a választópolgárokat a válságkezelés korántsem csekély árára. Az államadósság 55%-ra szökött, vagyis több mint tíz százalékponttal emelkedett az elmúlt négy év alatt. Az alkotmány értelmében így a ráta a jövő év folyamán nem nőhet tovább. A költségvetés hiánya a Lengyel Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az elmúlt három évben sorrendben 3,7%, 7,3%, valamint 7,9% volt. Ennek következtében a kormány immár második éve volt kénytelen a Demográfiai Tartalékalapból fedezni a folyó nyugdíjakat, valamint a magánnyugdíj-pénztárak bevételének egy részét is átvezették az állami kasszába.  Megszorításokról persze a választások előtt nem igen beszélnek, így novemberig nem is fog kiderülni, miként gondolkodnak a versengő pártok a büdzsé szanálásáról.

Az elszaladó hiány miatt azonban egyelőre senki sem látszik túlzottan aggódni. A piacok nyugodtak, melyben persze nagy szerepe van a válság kezdete óta Lengyelországra aggatott példagazdaság-szerepnek is. Bár szakértők szerint a nagy hitelminősítők éppen egy a választások után esetlegesen bejelentendő fiskális szigorításra várnak az ország felminősítésével. Ezidáig az egyetlen következmény, hogy a kormány kénytelen volt elhalasztani az euró-övezethez való 2012-re tervezett csatlakozást, ami a jelenlegi válsághelyzetben még kedvezőnek is mondható. Mindazonáltal a lengyel pénzügyminiszter, Jacek Rostowski az eurokötvények kibocsátásának és az eurózóna szorosabb gazdasági-pénzügyi együttműködésének egyik fő szószólója.

A ’80-as években a lengyel Szolidaritás szakszervezet londoni támogatói csoportjának tagja, miközben a „Kommunista Gazdaságok” c. folyóirat társszerkesztője. A rendszerváltás során Leszek Barcelowicz pénzügyminiszter és helyettes-miniszterelnök tanácsadójaként dolgozik, elévülhetetlen érdemeket szerezve a sikeres, sokkterápiás gazdasági átmenet lebonyolításában. 1995 és 2000, valamint 2005 és 2006 között a budapesti Közép-európai Egyetem közgazdasági tanszékének vezetőjeként dolgozik, mely pozíciójáról pénzügyminiszterré történő kinevezése miatt mond le. 2002 és 2004 között a Lengyel Nemzeti Bank tanácsadójaként tevékenykedik, 2004 és 2007 között pedig a legnagyobb lengyel bank, a Bank PEKAO gazdasági tanácsadója. Nevéhez fűződik a varsói székhelyű Center for Social and Economic Research (CASE) létrehozása is. 2009-ben a The Banker magazin az év európai pénzügyminiszterének választotta. Angolul és lengyelül anyanyelvi szinten, franciául, spanyolul és oroszul pedig folyékonyan beszél.

Egyéb veszélyek és kihívások

A munkanélküliség szintén lényeges társadalmi feszültségforrás, ezen a téren pedig a lengyelek helyzete sem rózsásabb az európai átlagnál, a munkanélküliségi ráta ugyanis továbbra is 11% körül áll. A társadalmi igazságosság és a jövedelemelosztás szempontjából pedig kifejezetten a legrosszabbak közé tartozik az ország uniós összehasonlításban. Ráadásul a baloldal háttérbe szorulásának következtében a két nagy jobboldali párt egyike sem mutat túlzott érzékenységet ezen problémák iránt, melyeket tovább súlyosbít az európai viszonylatban számottevő vidéki lakosság rossz helyzete és a mezőgazdaság alacsony produktivitása. Ennek megfelelően a jelenlegi helyzetben Lengyelország számára kulcskérdés a EU Közös Agrárpolitikájának reformja. Kiemelkedően fontos ez a kisebb koalíciós párt, a Lengyel Néppárt (PSL, Polskie Stronnictwo Ludowe) szempontjából, mivel az előzetes felmérések szerint ebben a pillanatban nem érné el a parlamentbe jutáshoz szükséges 5%-os küszöböt.

A Világbank értékelése szerint továbbá rendkívül rossz a vállalkozói környezet a kis- és középvállalkozások számára, mely tovább erősítheti az emigrációt és gátolja az innovációt.A jövő szempontjából nem szerencsés az sem, hogy az összes kutatás-fejlesztésre fordított összeg csupán a GDP 0,64%-át teszi ki, mely még az egyébként nagyon alacsonynak számító magyar szinttől is elmarad (0,96%).  Jelentős hiányosság tapasztalható tehát egy jövőorientált, hosszú távú gazdaságpolitika kidolgozása terén.

Fontos fogyatékosságként emlegetik a kiterjedt állami szerepvállalást a gazdasági szférában, melyet ellenzékből is sokat támadnak és a szocializmus maradványának tekintenek. Éppen a költségvetés kiegyensúlyozása érdekében a kormánykoalíció azonban egy jelentős privatizációs programot hirdetett 2009-ben, melyhez a közszférában elkerülhetetlen elbocsátások párosulnának. Ezekkel a jelenleg is zajló intézkedésekkel kívánnak tehát egyidejűleg számottevő bevételhez jutni, valamint faragni a költségvetés kiadási oldalán, mely utóbbi azonban várhatóan növelni fogja a meglévő feszültségeket.

Szerencsés adottságainak, illetve az elmúlt évtized következetes és átgondolt gazdaságpolitikájának köszönhetően Lengyelország tehát rendkívül kedvező helyzetből várta a válságot, melynek leküzdésében ezáltal európai szinten a legsikeresebb államnak bizonyult. Tartalékai azonban korántsem végtelenek, így el kell gondolkozni azon, miként lenne képes a válság újabb hullámával megbirkózni, valamint – ami még fontosabb – hogyan fokozhatja jövőbeli versenyképességét a stabil növekedés fenntartása érdekében.