A Közel-Kelet fojtogatja Obamát

A közel-keleti események újra sarokba szorították a hivatalban lévő elnököt, akivel ugyanúgy elégedetlenek az izraeliek, mint a palesztínok.

Egy évvel ezelőtt Barack Obama amerikai elnök meglehetősen optimistán nyilatkozott az ENSZ Közgyűlése előtt, amikor kijelentette, hogy egy éven belül a testület, az izraeli-palesztin békeegyezmény következtében új taggal bővülhet. Viszont az elmúlt tizenkét hónapban a helyzet csak még bonyolultabbá vált – tudósít a USA Today.

Obama reményteljes beszéde óta ugyan feléledtek a béketárgyalások, azonban az izraeliek az elnök kifejezett felszólítása ellenére sem hagyták abba telepeik építését, ami alapvető gátja a két nép közötti konfliktus megoldásának. Eközben a palesztin vezetők, felbátorodva az arab tavasz sikerén az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé vitték legfőbb ügyüket, az államiságuk elismerését.

Az amerikai elnök a héten New York városában találkozik a világ vezetőivel, hogy aztán pénteken a Biztonsági Tanács ülésén szavazhasson a palesztin kérdésről. Emellett nem feledkezhet meg az amerikai zsidó választókról sem, akik erős kritikát fogalmaztak meg ellene az Izraellel szemben tanúsított barátságtalan hozzáállása miatt. „Az elnök cselekedetei minden oldalról dühöt váltanak ki” – mondta Jon Alterman közel-keleti szakértő, aki szerint Obamának nincs esélye könnyűszerrel kijönni a problémából.

Az egész világ kíváncsian várja az elnök válaszát Mahmúd Abbász kérvényére, amellyel a palesztin vezető szeretné elérni, hogy államként ismerjék el hazáját. Korábban Obama sikertelenül küldte el segédeit a palesztin vezetőhöz, amelynek célja az lett volna, hogy lebeszéljék őt a tervéről, és hogy újra kétoldalú tárgyalásokat kezdjen el folytatni az izraeliekkel. Abbász elmondta, hogy az Obama-adminisztráció nemtetszése ellenére is benyújtják a kérelmüket. Álláspontjuk szerint, amelyet Nabeel Kassis korábbi washintoni palesztin tárgyaló fogalmazott meg, az Egyesült Államok által támogatott kétoldalú megoldási kísérletek már régóta megbuktak, így a kérvényen kívül nincs más lehetőségük céljuk elérésére.

Mindeközben az Obama-adminsztrációnak egyre égetőbb problémája az amerikai zsidó közösségekkel ápolt kapcsolatának helyreállítása. Egy felmérés szerint ugyanis 2008 júliusa óta 20%-kal csökkent az elnök elfogadottsága a körükben. Ed Koch korábbi New York-i demokrata polgármester, az állam egyik körzetében lezajlott időközi képviselőházi választásokon a nyertes, egy republikánus jelölt támogatására buzdította a választókat. Koch véleménye szerint az elnök a kairói beszédében világossá tette, hogy meg akarja változtatni a muszlim közösségekhez való viszonyát, még akkor is, ha ezzel az Egyesült Államok és Izrael különleges kapcsolatának okoz problémát. A volt polgármester szerint azonban ez a politika elfogadhatatlan.

A kereszttűzben lévő elnök a héten a közel-keleti kérdések mellett Líbia jövőjéről és a gazdasági válságról is tárgyal majd kollégáival.

Hegedűs Márk

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »