Bahreini választások: túl az első fordulón

Ígéretükhöz híven bojkottálták a legfőbb ellenzéki csoport tagjai a szeptember 24-i bahreini időközi választásokat. A szavazást annak a 18 megüresedett helynek a betöltésére tartották, melyek még az év elején üresedtek meg. A 18 síita képviselő azért mondott le, mert nem értettek egyet a kormány tüntetőkkel szembeni fellépésével.

Bahrein lakosságának közel kétharmada síita, az országot mégis a szunnita al-Khalifa család vezeti. Az ellenzéknek így nem volt nehéz dolga bojkottálni a választásokat: a megüresedett helyekért alig indultak neves síita képviselőjelöltek, valamint a síta választók aránya is igen alacsony maradt. Ott, ahol nem tudtak eszmei érvekre hivatkozni, gyakorlati megoldást választottak az ellenzékiek. Volt olyan szavazóhely, amelyet délelőtt nem tudtak a választók megközelíteni, hiszen az utcát olajjal öntötték le, járhatatlanná téve azt. A rend csak délután állt helyre, amikor a helyi rendőrök feltakarították az olajat és homokkal szórták le az utcát.

Matar Matar, az al-Wefaq ellenzéki csoport egyik tagja szerint az emberek nem csak a bojkott miatt maradnak távol az urnáktól, hanem azért is, mert egyre frusztráltabb a helyzet Bahreinben. „Ez a választás csak még rosszabbá teszi az ország helyzetét” – nyilatkozta a Reutersnek. Az ellenzéki párt mindössze 15%-os részvételi arányt jósolt a hétvégére, a kormánypárt szerint azonban ez magasabb lesz ennél. Pontos számokat azonban csak két-három napon belül fognak tudni közölni. Khalid bin Ali al-Khalifa igazságügyi miniszter elismerte, hogy a béke helyreállításáért többet kellett volna tenniük. „Nem vagyunk politikai válságban, de problémával küzdünk Bahreinben, és a fő kérdés az, hogy hogyan menjünk tovább.”

A fővároshoz közel fekvő Sanabis-ban fiatalok csaptak össze a rendfenntartó erőkkel. A tüntetők kormányellenes rigmusokat skandáltak és szidalmazták a rendőröket, mire azok válaszul gumilövedékeket és kábító gránátokat vetettek be – írta a Reuters tudósítója. A tüntetők már egy nappal a választások előtt megjelentek, a rendőrök ezért elvágták a Sanabist Manamával összekötő utat. A fiatalok nem hisznek a választásban, úgy érzik, ezzel semmi sem fog javulni. A saját helyzetüket Szíriáéhoz, Líbiáéhoz, és a többi „forradalmi országéhoz” hasonlították, ahol szintén kettészakadt a lakosság. Ők azonban hiszik, hogy ha győz a forradalom, az egész népnek jó lesz – függetlenül attól, hogy valaki síita vagy szunnita.

Jalil al-Alli, az egyik saari síita jelölt szerint „jobb együtt dolgozni a rendszerrel, mint nem” kooperálni vele. „Figyelnünk kell a miniszterekre és kezelnünk kell olyan kérdéseket, mint a munkanélküliség” – nyilatkozta. Az azonban, hogy bejutnak-e a parlamentbe vagy sem, túl sokat nem nyom a latba: Bahreinben kétkamarás parlament működik, az alsóháznak pedig igen korlátozott jogköre van. Az alsóház által elfogadott törvényjavaslatokat az a felsőház hagyja jóvá, melynek tagjait maga a király választja ki. A végső hatalom az országban így az uralkodó és családja kezében összpontosul. A síita ellenzékiek többek közt erősebb parlamentet is szeretnének, azonban ennek helyességéről szunnita társaik nincsenek meggyőződve. „Nem hiszem, hogy Bahrein fel van készülve egy erősebb parlamentre” – nyilatkozta Jamal Saleh, az egyik szunnita jelölt.

A választások második fordulóját október 1-jén tartják, az első forduló eredményeit pedig pár napon belül nyilvánosságra hozzák.

Lorencsics Emese

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »