A türelem válságot teremt

A CEPAL és az OECD közös elemzéssel készült az idei, immár 21. alkalommal megrendezett Ibéramerikai Csúcstalálkozóra, mely lehetőséget kínál az állam- és kormányfőknek, hogy megvitassák egyrészt országuk pénzügyi helyzetét, másrészt a gazdasági válság ellenében hozott intézkedéseik hatékonyságát. A 2012. évi gazdasági kilátásokról szóló elemzés felhívja a figyelmet az euróövezet válságának veszélyére, mely a fejlődő térségek többségére- így Latin-Amerikára is hatással lesz, ettől eltekintve arra helyezi a hangsúlyt, milyen fiskális és monetáris politikát kell folytatniuk, hogy a fejlődéshez elengedhetetlen területeket (mint az oktatás, az infrastruktúra, kutatás és fejlesztés) hatékonyabbá tegyék. Az elemzésről készített összefoglalónk első része következik.

Kétségtelen, hogy Latin-Amerika  – néhány fejlettebb országgal ellentétben – nagyobb megszorítások nélkül vészelte át a gazdasági világválság éveit. Ezt az előnyt nem szabad veszni hagyni, így az elemzők fő követendő célként jelölik meg a szegénység és az egyenlőtlenség csökkentését, a minőségi képzés és munkahelyek megteremtését, az innováció és a termelékenység növelését, egyszóval a magasabb életszínvonal elérését.

A múlt év keserű tapasztalataiból kiindulva a szociális politikák megreformálása nem elengendő az igazságos társadalmi rendszer kiépítésére, az egyenlőtlenségek csökkentésére a hatékony gazdasági intézkedések nélkülözhetetlenek. Ehhez nyújt segítséget a már említett „gazdasági kalauz”.

A kilátások

Mint látjuk a térségben gyorsabb és könnyebb volt a helyreállítási folyamat a gazdasági válság nehéz évei után, mint az OECD legtöbb országában. A régió tehát egyenletes ütemben növekszik, országonként eltérő mértékben. Általánosságban elmondható, hogy a régió 4,4 százalékos növekedést produkált 2011-ben, emellett az államadósság mértéke tovább csökkent. Ezeket az előnyöket kell a kormányoknak kiaknázni a megfelelő monetáris politika- és fiskális reformok bevezetésével, hiszen ebben a bizonytalan globális környezetben a tétlenség könnyedén a visszájára fordíthatja a pozíciójukat.

Az állami kiadások tekintetében Latin-Amerika a GDP mértékével arányosan átlagban 22 százalékkal költött kevesebbet, mint az OECD-ben tömörülő társai. Azonban az ilyen jellegű forrásokból biztosított közszolgáltatásokra szükség van. Számos érv is emellett szól: többek között ezek az intézkedések növelhetik az állam és az állampolgárok közötti bizalmat, ami ösztönző lehet a polgárok számára és nem feketén folytatják a munkavállalást, ugyanis hatalmas problémát jelentenek a nem bejelentett munkaerők, akik így kibújnak még az alacsony összegű adófizetési kötelezettsége alól. Másfelől pedig a növekvő középosztály igényeit ki kell elégíteni a jobb minőségű közszolgáltatások létrehozásával, hiszen egyre nagyobb befolyásra tesznek szert a kontinensen.

A fő kihívást tehát a körültekintő kezelés jelenti, hiszen nem szabad megfeledkezni a kedvező környezet illékonyságáról. Ahhoz, hogy a térség felzárkózzon a nagyhatalmak sorába, biztosítani kell a stabilitást, a kiszámíthatóságot, valamint a hiányzó infrastruktúrát (oktatás, innováció). Jelenleg azonban számos veszély fenyegeti az idilli képet.

Az euróövezet problémáiból fakadó bizonytalanság a tőkepiacokon hatalmas problémákat generálhat még. Fejlődő gazdaságok sokasága kerülhet nehéz helyzetbe az európai problémák következtében. Latin-Amerika kiemelt térség ilyen szempontból, hiszen alacsony exportvolumennel lavíroznak a nemzetközi gazdaság színterén,

így a főbb kereskedelmi partnereikkel történő kereskedelem volumenének csökkenése komoly problémák okozhat. Egyelőre jó hír, hogy – az erős belső kereslet mellett – az ázsiai kereslet és kivitel még mindig jelentős mértékű, ugyanakkor pesszimizmusra adnak okot azok a feltételezések, melyek szerint ez a segítség nem lesz elég a válság elkerülésére. A szakértők abban bíznak, hogy a kisebb gazdasági növekedés és a kisebb belföldi kereslet enyhíti majd az inflációs feszültséget. Ezzel kapcsolatban három fenntartás is helytálló.

Ad egy: az első számú kereskedelmi partnerrel, a Kínával való kapcsolatot is érzékenyen érintheti a növekedés lassulása. A növekedés visszaesése a nyersanyagok árára is hatással lenne, amely a nagyhatalommal kiépített kereskedelmi hálózat alapját képezik.

Mivel Kína főként a térség által előállított primer szektor termékei iránt támaszt igényt, szolgáltatásokat az USA-nak tudnak eladni, ugyanakkor az északi szomszédjukkal folytatott üzleti kapcsolatok elhalóban vannak. A kínai üzletek és befektetések egyelőre növekedő tendenciát mutatnak, a régió fejlettebb országai közül szinte kivétel nélkül mindegyik szerződéses jogviszonnyal rendelkezik Kínával ki-ki a legfontosabb ipara fellendítése érdekében. A megbízható kínai befektetők tőkéjére tehát szükség van, különösen ilyen helyzetben, amikor a piacok ennyire kiszámíthatatlanok. Ezzel többek között Venezuela is egyetértene, hiszen annak acéliparát igyekszik fellendíteni a közel négyszáz millió dolláros kínai beruházás.

Ad kettő: mint látjuk a lelassult gazdasági növekedés hátrányosan érinti a kereskedelmi partnereket, ennek következtében félő, hogy a latin-amerikai gazdaságpolitikai intézkedések protekcionista jelleget öltenek a régió exportőreinek védelmében. Így feléledhet a régióközi kereskedelem és nagyobb szerepet kaphatnak az integrációs tömörülések. Ezek a diszkriminatív intézkedések azonban hátrányosan érintenék a kínai, az amerikai és német piacokat. Ez utóbbi is kiemelten fontos partner a régió számára, hiszen az utóbbi tíz évben a közel negyven millió dolláros összértékű beruházásaival – szemben a Kína által invesztált huszonkét millióval – Németország a harmadik legnagyobb befektetővé nőtte ki magát a térségben.

Ad három: tényleg ilyen egyszerű lenne az infláció mérséklése? A hatalmas, 33 százalékos gazdasági növekedést felmutató Argentínának is komoly problémái vannak ezzel a mutatóval. A „kirchnerista” gazdaságpolitika nyomán a termelő és feldolgozó iparok jelentős növekedést értek el.

Ezzel együtt az infláció is az egekbe szökött. Jelenleg huszonkét százalékkal számolnak a szakértők, az országban pedig mindennapos jelenség az árak emelkedése, ami válaszút elé kényszeríti az argentín elnökasszonyt: ha nem vezet be új reformokat biztos csődbe jutattja a gazdaságot. Venezuelában hatékonyabban vették fel a harcot a növekvő inflációval, azonban a bevezetett árszabályozás a közel 400 élelmiszerre sem hatásos, hiszen általánossá vált a készlethiány és a termelők vesztesége is jelentős mértékű. Heraldo Muńoz, az ENSZ másodtitkára szerint az infláció enyhítésére egyenesen a termelés szerkezetének a megváltoztatása a megoldás, ahogy az Chile esetében meg is valósult, itt ugyanis a társadalmi szükségletek kielégítésére szétosztották a többletforrásokat a költségvetésen keresztül.

A megoldást jelentő tervezet

Mint láthatjuk Latin-Amerika gazdasága nem reformálható egy központi intézkedéssel, a probléma azonossága ellenére, eltérő a gazdasági szerkezetük, ehhez megfelelően különböző mechanizmusokat igényelnek, gazdaságuk struktúrájához igazítva. A kormányok részéről koordinált politikák kialakítását várják a szakértők, mely képes lesz növelni az alacsony termelékenységet, ezenfelül beruházásösztönző és innovatív jelleget ölt.

A megoldást jelentő tervezet funkciói között szerepel továbbá az átlathatóság és a demokratikus intézmények támogatásának biztosítása. Ennek megfelelően a megfelelő adózási rendszer kialakítása elkerülhetetlen. Ez sem lesz könnyű feladat, hiszen a legtöbb országban maga a politikai elit gátolja a hasonló ágazatok átalakulását, megakadályozva ezzel a jóléti rendszerek kialakulását és a fejlődést.

A társadalmi egyenlőség kialakítása a térség legnagyobb kihívásának tűnik. A középosztály felemelkedésének köszönhetően ez az osztály a szegénység elleni harc vezető rétege lehet. Ők ugyanis érzékenyebben figyelnek fel a jövedelmi egyenlőtlenségek fennállására, ami a közelmúltban Chilében is bekövetkezett. Az egyenlőtlenség orvoslására már napvilágot látott néhány program, például Brazíliában útjára indul a „Nemzeti hozzáférés a műszaki oktatáshoz és foglalkoztatáshoz” kezdeményezés, amely az elmaradott területeken és a nyomorban élő családok felzárkóztatását irányozza elő. Ezekhez a projektekhez különböző infrastrukturális beruházások is párosulnak, mellyel cikkünk következő részében foglalkozunk. A programok finanszírozása azonban hatalmas pénzösszeget igényel, és olyan államok esetében, mint például Salvador – ahol az erőszak elleni stratégiája az ország teljes adóbevételét felemészti – szinte lehetetlen elég forrást biztosítani.

Mit szól ehhez a Világbank és az IMF?

A Világbank Latin-Amerikáért felelős alelnöke, Pamela Cox is elismerően nyilatkozott a válság idején felmutatott példátlan növekedésről, továbbá megerősítette ez a széria tovább folytatódik, lassabb ütemben ugyan, de folytatódik. Az általuk felvázolt elképzelésekben 3,5 és 4 százalék között fog ingadozni ez az érték a közeljövőben. Természetesen lesznek eltérések az országok között, Argentína rohamos fejlődésével nem sokan vehetik fel a versenyt a továbbiakban sem, ugyanakkor Mexikó és a régió fejlettebb államainak gazdaságai felsorakoznak majd az argentín mögé. Végezetül kiemelte, hogy Európa „betegsége” Latin-Amerikát is megfertőzheti, sőt a növekvő kínai gazdaságot is legyengítheti, bár ennek romboló hatásáról nem tudott pontosabb adatokat közölni.

Az IMF ökonometriai vizsgálatai arra az eredményre jutottak, hogy a külső sokk által generált piaci bizonytalanságot enyhítendő anticiklikus fiskális politikát kell bevezetni. Továbbá kiemelte a minden területre kiterjedő, körültekintő makrogazdasági intézkedések fontosságát.

Természetesen a kereskedelem kiemelkedő szerepe nem véletlen, a Nemzetközi Valutaalap elemzésének gazdaságtörténeti vonatkozásában megemlíti a négy évtizede tartó tendenciát, mely szerint főleg a kontinens déli területein fekvő államok árufüggő gazdaságokkal rendelkeznek, így érzékenyen érintené őket például a nyersanyag árának hirtelen csökkenése.

Ugyanakkor pont ez a fél évszázados múlt az, ami reményt kelthet, hiszen ezalatt az idő alatt nem egyszer szembesültek kereskedelmi sokkal. A helyzet még menthető, mostantől a kormányok akaratán és szakértelmén múlik; az ő kezükben a döntés, mit kezdenek a rendelkezésre álló forrásokkal.