Kína gátat szabna a hamisításnak

A kínai kabinet ígéretet tett egy nemzeti iroda felállítására, mely a hamisított termékek gyártását és a szellemi tulajdonjogokkal való visszaélést hivatott ellenőrizni és büntetni – tájékoztatott a Reuters. A szerdán tartott megbeszélés során abban is egyetértett az Államtanács (a kínai kormány), hogy a gyárak felügyeletének növelése elengedhetetlen, főként az élelmiszert, gyógyszert, kozmetikai terméket, építőanyagot, elektronikai eszközöket, gépjármű alkatrészeket, valamint mezőgazdasági eszközöket előállító iparágakban. A kínai vezetés szintén javítani akarja a helyi önkormányzatok regionális határokon átívelő együttműködését a hamisítások megfékezése céljából.

A Hszinhua (Xinhua) állami hírügynökség által közöltek alapján azért is fontos ezeknek az ellenőrzéseknek a bevezetése és összehangolása, hogy megőrizzék a kínai vállalkozások hitelességét. A kormány számos intézkedést léptetett életbe eddig is a filmek, zenék és ruházati termékek hamisításának korlátozására, ám – annak ellenére, hogy a kormány által közölt statisztikák javuló tendenciát mutatnak – a probléma változatlanul fennáll.

Október végén 29,9 millió dollár (6,9 milliárd forint) értékben foglalt le a kínai rendőrség hamis gyógyszereket egy, a szegényebb Honan (Henan) tartományban tartott razzia során, valamint letartóztatták a gyógyszerhamisító hálózat 114 tagját is. Az Egyesült Államok is felszólította Kínát a hamisított termékek gyártásának visszaszorítására, mivel az illegálisan lemásolt alkatrészek már az amerikai haderő felszerelésében is egyre nagyobb számban vannak jelen: 2009 óta egymillió hamisított eszközt foglaltak le.

Konrád-Tevely Nikolett

Friss hírek

Rakéta csapódott Lengyelország területére

A védelmi készültség növelése keretében Lengyelország a szövetségeseivel együttműködve megerősíti légterének megfigyelését - közölte Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdára virradóan. Az intézkedés előzménye, hogy kedden - egyelőre megerősítetlen értesülések szerint - a lengyel-ukrán határ közelében orosz rakéták csapódtak be egy lengyel mezőgazdasági létesítmény gabonatárolójába, és két ember életét vesztette.

Read More »